Százmillió dollárra pereli az al-Dzsazírát Egyiptomban bebörtönzött munkatársa

Százmillió dollár kártérítésre pereli az al-Dzsazírát a katari székhelyű hírcsatorna egy Egyiptomban bebörtönzött munkatársa, aki szerint a televízió terjesztette “politikai propaganda” miatt jutott rács mögé – jelentette be az újságíró hétfőn egy kairói sajtókonferencián.

 

Mohamed Fahmit egy ausztrál és egy egyiptomi kollégájával együtt 2013 decemberében tartóztatták le Kairóban. Több mint 400 napot töltött börtönben, s jelenleg szabadlábon védekezik az év elején újraindított perben.

A vád szerint az újságírók hamis híreket terjesztettek azzal a céllal, hogy megbontsák Egyiptom egységét, és bemocskolják az ország hírnevét, valamint támogatták a 2013. július 3-án elmozdított iszlamista elnök, Mohamed Murszi mögött álló mozgalmat, a Muzulmán Testvériséget, amelyet a hatóságok napokkal letartóztatásuk előtt terrorszervezetnek nyilvánítottak.

A heves indulatoktól fűtött újságíró a vádpontok mindegyikét feletteseire hárította, akik szerinte teljes mértékben kiszolgálják a katari uralkodóudvar “Egyiptom-ellenes” külpolitikáját, és ennek érdekében feláldozták a terepre küldött tudósítókat.

Emlékeztetett a diplomáciai válságra, amelyet Murszi megbuktatása robbantott ki Kairó és Doha között. Míg az említett hatalomváltást Egyiptomban forradalomként ünneplik, Katar katonai államcsínynek minősítette azt, és nyíltan Murszi mögé állt.

Fahmi – aki mindössze négy hónappal a történtek előtt kezdte meg munkáját az al-Dzsazíra kairói irodavezetőjeként – elmondta, hogy látván a feszült helyzetet többször is rákérdezett munkaadóinál, hogy tisztában vannak-e a biztonsági kockázattal, amelynek ő és munkatársai ki vannak téve. “Azt mondták, +ne aggódj, tartsd magad a szerkesztői utasításokhoz, a többit mi elintézzük+” – mondta, majd utalt arra a vádpontra, amely szerint még érvényes sajtóengedéllyel sem rendelkeztek letartóztatásuk idején.

Elmondása szerint a börtönben a Muzulmán Testvériség számos fiatal tagjával és támogatójával beszélt, akiktől megtudta, hogy az al-Dzsazírától kamerákat és hírküldő berendezéseket kaptak azzal a felszólítással, hogy vegyék fel az iszlamisták szervezte kormányellenes tüntetéseket.

“A katari emír unokatestvére által elnökölt hírcsatorna” számára fontosabb volt a “propaganda”, “mint újságíróinak biztonsága” – mondta.

Az eredetileg kanadai-egyiptomi kettős állampolgár egyiptomi útlevelét leadta, és az al-Dzsazíra ellen Kanadában nyújt be keresetet. A sajtótájékoztatón ugyancsak jelenlévő kanadai ügyvédjei szerint gondatlanság, megtévesztés és szerződéstörés vádjával perelik a pánarab hírtévét.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.