Sikkasztás miatt három-három évet kapott Mubarak és két fia, rövidesen mégis szabadlábra kerülhetnek

Sikkasztás miatt három-három év szigorított börtönbüntetésre ítélte Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és két fiát egy kairói büntetőtörvényszék szombaton, ennek ellenére rövidesen szabadlábra kerülhetnek, ha a bíróság figyelembe veszi az eddig fogságban töltött idejüket.

 

A sajtóban “Elnöki paloták pereként” emlegetett eljárás során Mubarakot tavaly májusban első fokon 3 év szigorított szabadságvesztésre, fiait 4-4 év börtönbüntetésre ítélték, amiért a vád szerint több mint 125 millió egyiptomi fontot (közel 4,5 milliárd forint) sikkasztottak el az elnökségi költségvetésből.

A pénzt az elnöki paloták karbantartására különítették el, a törvényszék azonban bizonyítottnak találta, hogy az elítéltek a saját ingatlanjaikra fordították a milliókat. A pert idén januárban indították újra; a szombati ítélethirdetés mindössze két tárgyalás után történt.

Mubarak 2011 áprilisa óta rács mögött, illetve egy dél-kairói szanatóriumban, házi őrizetben töltött idejét figyelembe véve elképzelhető, hogy a bíróság körülbelül két évet és hét hónapot levon a letöltendő három évből.

Haszan Haszanein bíró Mubarakékat ezenkívül együtt 125,7 millió egyiptomi font pénzbírságra ítélte, valamint 21 millió egyiptomi font megtérítésére kötelezte.

Mubarakot az összes többi ellene folyó perben felmentették, így tavaly novemberben ártatlannak nyilvánították az “Évszázad pere” néven emlegetett eljárásban is, amelyben bűnrészességét vizsgálták több száz tüntető erőszakos halálában. A demonstrálók a tekintélyelvű exelnök három évtizedes országlásának véget vető 2011-es felkelés alatt vesztették életüket.

Az észak-afrikai ország legmagasabb szintű fellebbviteli bírósága, a kairói semmítőszék június 4-én dönt arról, hogy – helyt adva a főügyészség fellebbezésének – elrendeli-e a per újraindítását. A 87 éves politikust a gyilkosságok miatt 2012-ben első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.

Négy évvel a Mubarak-rezsimet megdöntő forradalom, és két évvel az iszlamista elnök, Mohamed Murszi vérfürdőbe torkolló megbuktatása után az egyiptomi nyilvánosság feltűnő közömbösséggel viszonyult a szombaton lezárult perhez, amely után a volt diktátor rövidesen újból szabad ember lehet.

A tárgyalás kezdete előtt az exelnök számos támogatója a padokra ugorva integetett és csókokat dobált a vádlottaknak felállított vasketrecben öltönyben, napszemüvegben ülő Mubaraknak és fiainak, ugyanabban a teremben, ahol néhány hete utódjára, Murszira 20 évnyi börtönbüntetést róttak ki békés tüntetők meggyilkolásában való részvétel miatt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.