Pizzarendelésen keresztül hívta a rendőröket egy fogva tartott amerikai nő

Internetes pizzarendelésen keresztül hívta a rendőröket egy amerikai nő, akit élettársa fogva tartott otthonában – jelentette szerdán a CNN amerikai hírcsatorna.

 

A rendőrség közlése szerint az áldozatot, Cheryl Treadwayt barátja hétfőn késsel fenyegette, elvette a telefonját, és otthonában fogva tartotta három gyermekével együtt. A nőnek végül sikerült rábeszélnie a férfit, hogy engedje őt pizzát rendelni, okostelefonjával az interneten keresztül leadott rendeléshez pedig azt a megjegyzést fűzte: “Kérem segítsenek. Hívják ki hozzám a 911-et.” (A 911 a segélyhívószám az Egyesült Államokban.)

A gyorsétterem dolgozói azt mondták, a nő már sokszor rendelt tőlük, így komolyan vették az üzenetet, és hívták a rendőrséget. A kiérkező rendőröknek Treadway karjában egyik gyerekével nyitott ajtót, majd közölte, hogy késsel felfegyverkezett barátja a házban van két másik gyermekével. A férfi 20 perc rábeszélés után megadta magát a rendőröknek, a két gyermek sértetlenül kiszabadult.

A rendőrségi jelentés szerint a pár hétfőn egész nap veszekedett. A nagy pengéjű késsel fenyegetőző férfi azt sem engedte Treadwaynek, hogy egyedül elmenjen gyerekeiért az iskolába, arra kényszerítette, hogy együtt menjenek. A nő telefonját csak a pizzarendeléshez adta vissza, utána ismét elvette, arra azonban nem számított, hogy a nő a vásárláson keresztül értesíti a rendőrséget.

A 26 éves férfi őrizetben van, 45 ezer dolláros óvadékot szabtak ki rá; június elsején kell megjelennie a bíróság előtt.

http://edition.cnn.com/2015/05/06/us/florida-pizza-order-saves-mom/index.html

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.