Közlekedési változások Budapesten május 1-jei rendezvények miatt

2015. május 1-jén rendezik Budapesten, a budai alsó és felső rakpart Batthyány tér és Erzsébet híd közötti részén a Nagy Futam autós és légiparádét. A rendezvény előkészületei miatt a Lánchíd utcát és az Ybl Miklós teret már április 28-ától lezárják.

 

Nagyobb forgalomkorlátozásokra ugyanakkor csak május 1-jén kerül sor, amikor számos budai fő közlekedési útvonal forgalmát korlátozzák: egyebek mellett a gyalogosok sem közlekedhetnek majd a Lánchídon, de az autósok elől a Budai alsó rakpart, a Szent Gellért rakpart, a Várkert rakpart és a Bem rakpart egy szakaszát, a Clark Ádám teret, az Alagút utcát, a Fő utcát, a Jégverem utcát, az Erzsébet híd Attila úti lehajtóját, valamint az Attila út egy-egy szakaszát is lezárják.

Emellett Óbudán, valamint Rákosmentén is forgalomkorlátozásokkal járó május 1-jei ünnepi programokat tartanak. A korlátozások miatt számos járat rövidített, vagy módosított útvonalon közlekedik: április 29-étől a 17-es villamospótló járat és a 86-os busz, április 30-ától a 19-es villamos, majd május 1-jén a D13-as hajó, a 2-es és a 18-as villamos, az 5-ös, a 16-os, a 46-os, a 98-as, a 105-ös, a 134-es, a 178-as, a 923-as és a 980-as busz közlekedése változik.

A többi közösségi közlekedési járat május 1-jén az ünnepnapokon érvényes menetrend szerint közlekedik. Május 1-jén a Városligetben is rendezvényeket tartanak, kényelmesebb megközelítése érdekében ezért sűrűbben jár az M1-es metró, valamint nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek a 70-es és a 75-ös, valamint a 30A és a 230-as busz vonalán. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra kéri az autósokat, hogy május 1-jén lehetőség szerint kerüljék el Budán az Irinyi József utca–Október huszonharmadika utca–Bocskai út–Karolina út–Budaörsi út–Alkotás utca–Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit körút által határolt területet, Pesten pedig a Nagykörúton belüli útvonalakat.

Az útlezárások miatt a budai rakpartokon autóval déli irányból nem lehet elérni a városrész északi felét, ezért a személygépkocsival közlekedőknek célszerű az Alkotás utca felé kerülniük, vagy valamely északi hídon átkelniük Pestről Budára. A BKK javasolja, hogy indulás előtt tájékozódjanak honlapján, a www.bkk.hu címen, illetve a BKK Info alkalmazásban.

 

 

A gyalogos és a közúti forgalmat érintő korlátozások

I. kerület

Április 28-ától május 2-án (szombaton) 18 óráig lezárják a közúti forgalom elől a Lánchíd utcát és az Ybl Miklós teret.

Április 29-én (szerdán) 22 órától 30-án (csütörtökön) 4:30-ig, majd május 1-jén (pénteken) 22 órától 2-án (szombaton) 4:30-ig lezárják a Friedrich Born rakpartot a Halász utca és a Várkert rakpart (Döbrentei tér) között.

 

I., II. és XI. kerület

Május 1-jén (pénteken) 10 és 18 óra között lezárják a gyalogos és a közúti forgalom elől a Lánchidat, valamint a közúti forgalom elől

a Budai alsó rakpartot az Üstökös utcai lehajtó és a Bertalan Lajos utcai lehajtó között,
a Clark Ádám teret,
az Apród utcát az Attila út és az Ybl Miklós tér között,
az Alagút utcát az Attila út és az Alagút között,
a Fő utcát a Clark Ádám tér és a Csalogány utca között,
a Batthyány utcát a Gyorskocsi utca és a Fő utca között,
a Bem rakpartot a Lánchíd és a Halász utca között,
a Jégverem utcát a Fő utca és a Bem felső rakpart között,
a Pala utcát a Fő utca és a Bem felső rakpart között,
a Halász utcát a Fő utca és a Bem felső rakpart között,
a Szent Gellért rakpartot a Rudas fürdő és a Várkert rakpart között,
a Várkert rakpartot,
az Erzsébet híd Attila úti lehajtóját,
a Szarvas téren a Krisztina körúti átkötő utat,
a Döbrentei utcát az Ybl Miklós tér és a Döbrentei tér között,
az Öntőház utcát,
az Attila utat a Döbrentei utca és az Apród utca között, valamint az Erzsébet híd és a Szarvas tér között.
Amennyiben a rendezvényeken résztvevők létszáma indokolja, a Rendőrség további útlezárásokat is elrendelhet. Ezenkívül már április 29-én hajnaltól megállási tilalom lép életbe az I. és az V. kerület egyes útszakaszain; ezek megismerhetőek a Rendőrség honlapján.

 

III. kerület

Május 1-jén (pénteken) 18 órától 2-án (szombaton) 23:45-ig lezárják a közúti forgalom elől a Mátyás király utat a Karácsony Sándor utca és a Lehel utca között.

 

V. kerület

Május 1-jén (pénteken) 10 – 18 óráig lezárják a közúti forgalom elől a Pesti alsó rakpartot a Havas utcától a Szent István téri felhajtóig, a Széchenyi felső rakpartot az Arany János utcától a Széchenyi térig, a Széchenyi teret, az Eötvös teret, a József Attila utcát a Széchenyi tértől a Bajcsy Zsilinszky útig és az Apáczai Csere János utcát a Széchenyi tértől a Szende Pál utcáig.

 

XVII. kerület

Május 1-jén (pénteken) 0 és 24 óra között lezárják a közúti forgalom elől a Ferihegyi utat a Pesti út és a Gyökér utca között, valamint az Egészségház utcát a Ferihegyi út és a Földműves utca között. A Ferihegyi úton közlekedőknek terelőútként a Ferihegyi út–Pesti út–Bakancsos utca–Széchenyi utca–Ferihegyi út útvonalat ajánljuk.

Változások a közösségi közlekedésben

A közösségi közlekedés járatai 2015. május 1-jén az ünnepnapokon érvényes menetrend szerint közlekednek. Május 1-jén és az azt megelőző napokon az ünnepi rendezvények és előkészületeik miatt ugyanakkor számos villamos-, troli- és buszjárat közlekedési rendje módosul. Az alábbiakban a BKK a tervezett változásokat mutatja be.

Kényelmesebben a Városligetet érintő járatokkal: az M1-es metróval, a 70-es, a 75-ös trolibusszal, valamint a 30A és a 230-as busszal

Május 1-jén (pénteken) napközben a Városligetben számos ünnepi rendezvényt tartanak. A programok kényelmesebb megközelítése érdekében

az M1-es metró az ilyenkor szokásosnál sűrűbben, 3-4 helyett 2-3 percenként jár,
a 70-es, a 75-ös trolibusz-, valamint a 30A és a 230-as autóbusz-vonalon szóló helyett csuklós járművek közlekednek.
D13-as hajó

Május 1-jén (pénteken) várhatóan 10 és 13 óra között a D13-as hajó Rómaifürdőtől rövidített útvonalon csak a Jászai Mari térig közlekedik.

 

2-es villamos

Május 1-jén (pénteken) várhatóan 9 és 18 óra között a Széchenyi István tér és a Belgrád rakpart lezárása miatt két szakaszon, megosztva közlekedik:

a Közvágóhíd H végállomástól csak a Boráros tér H megállóhelyig,
a Jászai Mari tér végállomástól pedig csak a Kossuth Lajos tér M megállóhelyig.
A Boráros tér H és a Kossuth Lajos tér M között villamospótló buszt indítunk 2-es jelzéssel a 15-ös és a 115-ös buszéval lényegileg megegyező útvonalon, valamint megállóhelyek érintésével.

 

5-ös autóbusz

Május 1-jén (pénteken) várhatóan 9 és 18 óra között az 5-ös busz Pasaréti tér felé az Erzsébet híd és a Krisztina tér (Alagút utca megállóhely) között módosított útvonalon, a Döbrentei tér–Hegyalja út–Czakó utca–Aladár utca–Mészáros utca–Krisztina tér–Attila út útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállóhelyet. A terelt útvonalon a 8-as, a 110-es és a 112-es busz Döbrentei tér megállójában, majd az Aladár utcában a Tigris utca kereszteződésében létesített Sánc utca ideiglenes megállóhelyén lehet felszállni.

A Rákospalota felé közlekedő 5-ös busz útvonala nem változik.

16-os és 16A autóbusz

Május 1-jén (pénteken) várhatóan 9 és 18 óra között a Lánchíd lezárása miatt a 16-os busz nem közlekedik. Ebben az időszakban a Budai Vár területét csak a Széll Kálmán tér M és a Dísz tér között a megszokottnál sűrűbben, 1-2 percenként induló 16A busszal, valamint a Clark Ádám térről a várhatóan április 30-ától, csütörtöktől ismét közlekedő Budavári Siklóval lehet megközelíteni.

 

17-es villamospótló járat

Április 29-én (szerdán) az első járatindulástól május 1-jén (pénteken) reggel 9 óráig, majd pénteken 18 órától május 2-án (szombaton) 18 óráig a 17-es villamospótló járat a Lánchíd utca lezárása miatt módosított útvonalon, az Alagúton át közlekedik.

A Szent Gellért tér M felé közlekedő buszok a Clark Ádám tér–Alagút–Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megállóhelyüket.

A terelt útvonalon érintett ideiglenes megállók:
Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
Alagút utca: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye.
A Bécsi út/Vörösvári út felé közlekedő buszok a Döbrentei tér–Attila út–Alagút utca–Alagút–Clark Ádám tér módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Várkert Bazár és a Clark Ádám megállóhelyüket.

A terelt útvonalon érintett ideiglenes megállók:
Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye.
Május 1-jén (pénteken) a 17-es villamospótló járat a fentieken kívül a Batthyány tér elkerülésével, a Széll Kálmán téren át, módosított útvonalon közlekedik.

A Szent Gellért tér M felé a villamospótló busz a Fő utcától a Csalogány utca–Széna tér–Széll Kálmán tér–Krisztina körút–Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér felé kerül, ezért nem érinti a Batthyány tér M+H, a Szilágyi Dezső tér, a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megállóhelyét. A terelt útvonalon érintett ideiglenes megállók:
Batthyány tér M+H: a Fő utcában a Csalogány utca kereszteződése előtt,
Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállóhelye,
Széll Kálmán tér M (Csaba utca): az 5-ös és a 39-es busz megállóhelye,
Körmöci utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Korlát utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Mikó utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Alagút utca: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye.
A Bécsi út/Vörösvári út felé a villamospótló busz a Szent Gellért rakparttól a Döbrentei tér–Hegyalja út–Czakó utca–Aladár utca–Mészáros utca–Krisztina tér–Attila út–Vérmező út–Hattyú utca–Batthyány utca–Fő utca felé kerül, ezért nem érinti a Várkert Bazár, a Clark Ádám tér és a Halász utca megállóhelyet. A terelt útvonalon érintett ideiglenes megállók:
Sánc utca: az Aladár utcában a Tigris utca kereszteződése után,
Krisztina tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
Alagút utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Korlát utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Körmöci utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállóhelye,
Széna tér: a 39-es busz megállóhelye,
Mária tér: a 39-es busz megállóhelye.
18-as villamos

 

Május 1-jén (pénteken) várhatóan 12 és 18 óra között a 18-as villamos a Döbrentei tér megállóhelyen megállás nélkül áthalad.

 

19-es villamos

Április 30-án (csütörtökön) a 19-es villamos nem közlekedik. A Kelenföld vasútállomás M és a Szent Gellért tér M között a BKK az M4-es metró mellett a 49-es villamos igénybevételét ajánlja, amely ezen a napon a megszokottnál gyakrabban közlekedik:

napközben 7-8 helyett 5 percenként,
hajnalban és késő este pedig 20 helyett 10 percenként.
A Szent Gellért tér M és a Batthyány tér M+H között a – módosított útvonalon, az Alagúton át közlekedő – 17-es villamospótló járattal, illetve a 86-os busszal utazhatnak.

Május 1-jén (pénteken) a 19-es villamos a Clark Ádám tér helyett a Széll Kálmán tér M (a 18-as, az 59-es és a 61-es villamos ideiglenes végállomása) és Kelenföld vasútállomás M között közlekedik, a Szent Gellért tér M és a Széll Kálmán tér M között a 18-as villamossal megegyező útvonalon. Várhatóan 12 és 18 óra között a villamos a Döbrentei tér megállóhelyen megállás nélkül áthalad.

 

41-es villamos

Április 30-án (csütörtökön) a 41-es villamos a Clark Ádám tér helyett a Deák Ferenc tér M végállomás és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedik, a Deák Ferenc tér M és a Szent Gellért tér M között a 47-es és a 49-es villamossal megegyező útvonalon.

Május 1-jén (pénteken) a 41-es villamos a Clark Ádám tér helyett a Széll Kálmán tér M (a 18-as, az 59-es és a 61-es villamos ideiglenes végállomása) és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedik, a Szent Gellért tér M és a Széll Kálmán tér M között a 18-as villamossal megegyező útvonalon. Várhatóan 12 és 18 óra között a villamos a Döbrentei tér megállóhelyen megállás nélkül áthalad.

 

46-os autóbusz

Május 1-jén (pénteken) a 46-os busz egész nap módosított útvonalon közlekedik:

A Helikopter lakópark felé a Pesti úttól a Bakancsos utca–Széchenyi utca–Ferihegyi út felé kerül, ezért nem érinti a Szentkereszt tér, a Rákoskeresztúr városközpont, a Városközpont, Posta, valamint az Akácvirág utca megállót. A terelt útvonalon a buszra a Bakancsos utcában az Újlak utca kereszteződésénél lehet felszállni.
Rákoskeresztúr, városközpont (Újpalota) felé a Ferihegyi úttól a Széchenyi utca–Bakancsos utca–Pesti út–Rákoskeresztúr városközpont végállomás felé kerül, ezért nem érinti az Egészségház megállóhelyet. A terelt útvonalon a buszra a Bakancsos utcában a Pesti út kereszteződése előtt, majd a 161-es és a 162-es busz Szent Kereszt tér megállóhelyén lehet felszállni.
49-es villamos

 

Április 30-án (csütörtökön) a 49-es villamos a megszokottnál sűrűbben közlekedik:

napközben 7-8 helyett 5 percenként,
hajnalban és késő este pedig 20 helyett 10 percenként.
86-os autóbusz

 

Április 29-én (szerdán) az első járatindulástól május 1-jén (pénteken) reggel 9 óráig, majd pénteken 18 órától május 2-án (szombaton) 18 óráig a 17-es villamospótló járat és a 86-os autóbusz a Lánchíd utca lezárása miatt módosított útvonalon, az Alagúton át közlekedik.

Az Újbuda, Függetlenségi Park felé közlekedő buszok a Clark Ádám tér–Alagút–Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megállóhelyüket. A terelt útvonalon érintett ideiglenes megállók:
Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
Alagút utca: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye.
Az Óbuda, Bogdáni út felé közlekedő buszok a Döbrentei tér–Attila út–Alagút utca–Alagút–Clark Ádám tér módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Várkert Bazár és a Clark Ádám megállóhelyüket. A terelt útvonalon érintett ideiglenes megállók:
Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye.
Május 1-jén (pénteken) a fentieken kívül a 86-os busz a Batthyány tér elkerülésével, a Széll Kálmán téren át, módosított útvonalon közlekedik.

Újbuda, Függetlenségi Park felé a busz a Fő utcától a Csalogány utca–Széna tér–Széll Kálmán tér–Krisztina körút–Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér felé kerül, ezért nem érinti a Batthyány tér M+H, a Szilágyi Dezső tér, a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megállóhelyet. A terelt útvonalon érintett ideiglenes megállók:
Batthyány tér M+H: a Fő utcában a Csalogány utca kereszteződése előtt,
Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállóhelye,
Széll Kálmán tér M (Csaba utca): az 5-ös és a 39-es busz megállóhelye,
Körmöci utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Korlát utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Mikó utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Alagút utca: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye.
Óbuda, Bogdáni út felé a busz a Szent Gellért rakparttól a Döbrentei tér–Hegyalja út–Czakó utca–Aladár utca–Mészáros utca–Krisztina tér–Attila út–Vérmező út–Hattyú utca–Batthyány utca–Fő utca felé kerül, ezért nem érinti a Várkert Bazár, a Clark Ádám tér és a Halász utca megállóhelyet. A terelt útvonalon érintett ideiglenes megállók:
Sánc utca: az Aladár utcában a Tigris utca kereszteződése után,
Krisztina tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
Alagút utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Korlát utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Körmöci utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállóhelye,
Széna tér: a 39-es busz megállóhelye,
Mária tér: a 39-es busz megállóhelye.
98-as autóbusz

 

Május 1-jén (pénteken) a 98-as busz egész nap módosított útvonalon közlekedik:

Rákoscsaba vasútállomás felé a Ferihegyi úttól a Széchenyi utca–Bakancsos utca–Pesti út–Ferihegyi út felé kerül, ezért nem érinti az Egészségház megállóhelyet.

A terelt útvonalon érintett ideiglenes megállók:
Bakancsos utca/Pesti út: a Bakancsos utcában a Pesti út kereszteződése előtt,
Szent Kereszt tér: a 161-es és a 162-es busz megállóhelye,
Rákoskeresztúr, városközpont: a 46-os, a 198-as és a 998-as busz megállóhelye.
Kőbánya-Kispest M felé a Rákoskeresztúr, városközpont–Pesti út–Bakancsos utca–Széchenyi utca–Ferihegyi út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Városközpont, Posta és az Akácvirág utca megállóhelyet. A terelt útvonalon érintett ideiglenes megállók:
Rákoskeresztúr, városközpont: a 97E, a 161-es, a 169E, a 198-as, a 201E és a 202E jelzésű autóbusz megállóhelye,
Szent Kereszt tér: a 161-es és a 162-es busz megállóhelye,
Bakancsos utca (Tűzoltóság): a Bakancsos utcában az Újlak utca kereszteződésénél.
105-ös autóbusz

 

Május 1-jén (pénteken) várhatóan 9 és 18 óra között a 105-ös busz mindkét irányban az Erzsébet hídon át közlekedik,

a Gyöngyösi utca M felé a Krisztina tértől az Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Váci utca–Március 15. tér–Belgrád rakpart–Irányi utca–Ferenciek tere–Petőfi Sándor utca–Bécsi utca–Erzsébet tér–József Attila utca útvonalon, ezért nem érinti a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér és a József nádor tér megállóhelyet.

A terelt útvonalon érintett megállóhelyek:
Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
Döbrentei tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
Március 15. tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
Ferenciek tere: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Szervita tér: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Erzsébet tér: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye.
az Apor Vilmos tér felé a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Hegyalja út–Czakó utca–Aladár utca–Mészáros utca–Győző utca útvonalon, ezért nem érinti a Deák Ferenc tér M, a Hild tér, a Széchenyi István tér, a Clark Ádám tér, a Krisztina tér és a Róka utca megállóhelyét. A terelt útvonalon érintett megállóhelyek:
Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelye,
Ferenciek tere M: a 7-es buszcsalád járatainak megállóhelye,
Március 15. tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
Döbrentei tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
Sánc utca: az Aladár utcában a Tigris utca kereszteződése után,
Zsolt utca: a 178-as busz megállóhelye.
134-es autóbusz

 

Május 1-jén (pénteken) várhatóan 18 órától az utolsó járatindulásig, valamint 2-án (szombaton) egész nap a 134-es autóbusz

a Szentlélek tér H felé a Madzsar József utca/Pünkösdfürdő utca megállóhelytől a Batthyány utca–Mátyás király út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Szent István utca és a Csillaghegy H megállóhelyet. A terelt útvonalon a buszokra a Batthyány utcában, a Szent István utca kereszteződése után létesített Szent István utca ideiglenes megállóban lehet felszállni.
Békásmegyer H felé a Bercsényi utca megállóhelytől a Rákóczi utca–Kiss János utca–Szentendrei út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Csillaghegy H megállóhelyet. A terelt útvonalon a buszokra a Szentendrei úton, a hévpótlás esetén a pótlóbuszok által használt megállóhelyen lehet felszállni.
178-as autóbusz

 

Május 1-jén (pénteken) várhatóan 9 és 18 óra között a 178-as busz Naphegy tér felé az Erzsébet híd és a Czakó utca között a Döbrentei tér–Hegyalja út–Csap utca–Aladár utca–Czakó utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Szarvas tér, a Dózsa György tér, a Krisztina tér, a Róka utca és a Zsolt utca megállóhelyet. A terelt útvonalon a 8-as, a 110-es és a 112-es busz Döbrentei tér, majd Sánc utca megállójában lehet felszállni a 178-as buszra.

A Keleti pályaudvar M felé közlekedő buszok útvonala nem változik.

 

923-as autóbusz

Május 1-jéről 2-ára (péntekről szombatra) virradóra a 923-as autóbusz

a Dél-pesti autóbuszgarázs felé a Szentendrei út–Mátyás király út kereszteződéstől a Szentendrei úton egyenesen továbbhalad, ezért nem érinti a Csillaghegy H megállóhelyet. A terelt útvonalon a buszokra a Szentendrei úton, a hévpótlás esetén a pótlóbuszok által használt megállóhelyen lehet felszállni.
Békásmegyer H felé a Bercsényi utca megállóhelytől a Rákóczi utca–Kiss János utca–Szentendrei út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Csillaghegy H megállóhelyet. A terelt útvonalon a buszokra a Szentendrei úton, a hévpótlás esetén a pótlóbuszok által használt megállóhelyen lehet felszállni.
980-as autóbusz

 

Május 1-jén (pénteken) 0 órától az utolsó hajnali indulásig, valamint május 2-án (szombaton) az első éjszakai indulástól éjjel 2 óráig a 980-as éjszakai járat

Rákoskeresztúr, városközpont felé a Ferihegyi úttól a Széchenyi utca–Bakancsos utca–Pesti út–Rákoskeresztúr, városközpont módosított útvonalon halad, ezért nem érinti az Egészségház megállóhelyet. A terelt útvonalon az éjszakai buszra a Bakancsos utcában, a Pesti út kereszteződése előtt, majd a 161-es és a 162-es busz Szent Kereszt tér megállóhelyén lehet felszállni.
a Dél-pesti autóbuszgarázs felé a Rákoskeresztúr, városközpont végállomás–Pesti út–Bakancsos utca–Széchenyi utca–Ferihegyi út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti az Akácvirág utca megállóhelyet. A terelt útvonalon az éjszakai buszra a 161-es és a 162-es busz Szent Kereszt tér megállóhelyén, valamint a Bakancsos utcában, az Újlak utca kereszteződésénél lehet felszállni.
Jegy- és bérletvásárlási lehetőségek május 1-jén

Budapesten és agglomerációjában immár háromszáz új automatából lehet jegyet, illetve bérletet vásárolni. A BKK honlapján elérhető értékesítésipont-keresőben akár helyszínre, akár nyitvatartási időre keresve megtalálhatóak az ügyfélközpontok, a pénztárak, valamint a jegy- és bérletkiadó automaták. A BKK értékesítési pontjai május 1-jén (pénteken) a vasárnapi nyitva tartásuk szerint várják az ügyfeleket. A havi Budapest-bérletek a BKK értékesítési pontjain kívül a MÁV-START Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. kijelölt pénztáraiban is megvásárolhatók.

(forrás: bkk.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.