Változnak a harmadik országból ideiglenesen behozott gépjárművek magáncélú használatának szabályai

Változnak a harmadik országból ideiglenesen behozott  gépkocsik magáncélú használatára vonatkozó szabályok május 1-jétől annak érdekében, hogy megakadályozzák a visszaéléseket, elsősorban a vám, áfa és regisztrációs adó megfizetésének elkerülését – derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból.

 

Az új szabályok értelmében az ideiglenesen behozott közlekedési eszközöket olyan, az unió területén belül letelepedett természetes személyek használhatják magáncélra, akik az unió területén kívül letelepedett tulajdonos, bérlő vagy lízingelő alkalmazásában állnak, és a használat a munkavállaló munkahelye és lakóhelye közötti útra, vagy a munkavállaló munkaszerződésben meghatározott szakmai feladatának ellátására vonatkozik. A vámhatóság kérésére a közlekedési eszközt használó személy köteles bemutatni a munkaszerződés másolatát.

Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: korábban több esetben is előfordult, hogy a Közösség területén is letelepedett (például magyar és valamely harmadik ország állampolgárságával rendelkező) személyek harmadik országból teljes behozatali vámmentességgel járó ideiglenes behozatal jogcímén hoztak be gépjárművet a Közösség vámterületére, és azt – annak jogszerűségét alátámasztó okmányok hiányában – vám, áfa és regisztrációs adó megfizetése nélkül magáncélra használták közúti forgalomban.

Több esetben arra hivatkoztak, hogy a gépjárművet harmadik országban bejegyzett társaságok vezetőiként, igazgató tanácsi tagjaiként vagy más, nem alkalmazotti jogviszony okán használták. A jogszabály változása után ilyen jellegű visszaélések nem fordulhatnak elő, mivel minden egyes harmadik országbeli közlekedési eszközt szigorú, egységes elvek mentén lefektetett és világosan meghatározott feltételeket meghatározó ellenőrzés alá vetnek mind magyar, mind európai uniós szinten – közölte a szóvivő.

Hozzátette, a jogszabály taxatíve azért nem nevesíti a különböző közlekedési eszköz típusokat, mivel abba minden típus beleértendő. A magyar gyakorlatban értelemszerűen többnyire a közúti közlekedési eszközökről van szó.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.