A Törökugrató Polgárőrség nem közösködik

(Budaörs, 2015. április 16. – Budaörsi Infó) “Az elmúlt hetekben több médiumban is megjelent a budaörsi polgárőrség(ek)ről cikk, ezért úgy gondoltuk, hogy a korrekt tájékoztatás jegyében mi is elküldjük, mint a Törökugrató Polgárőrség az állásfoglalásunkat, helyretéve azt a “műbalhét” ami a két (vagy három) polgárőr egyesület együttműködése körül kialakult.” – írta a szerkesztőségünknek elküldött levelében a Törökugrató Polgárőrség. 

 

 

 

Előzmények

 

A képviselő-testület a február 25-én megtartott rendkívüli ülésén elfogadta Budaörs város 2015. évi költségvetését.

Az ülésen a Fidesz-KDNP képviselője a polgárőrségnek tervezett 3 milliós támogatást 6 millióra javasolta emelni. Forrásként az általános céltartalékot és az iparűzési adó túlfizetés visszatérítésére félretett 300 milliót jelölték meg.

Wittinghoff Tamás polgármester részleteket olvasott fel a városi rendőrkapitány leveléből, amelyben a kapitány arra utalt, hogy nagyon nehéz számukra több polgárőr szervezettel párhuzamosan együttműködni.

A polgármester emlékeztetett arra is, hogy belső vitáik miatt az előző évben nem is használták fel a polgárőrök a számukra biztosított teljes keretet. Elmondta még, hogy a rendőrség támogatására különböző jogcímeken több mint 28 millió forint szerepel az előterjesztésben.

Bíró Gyula alpolgármester javaslatot tett a polgárőr keret 3-ról 6 millióra történő emelésére, de azzal a megkötéssel, hogy a pénz céltartalékba kerüljön, és csak akkor kaphatják meg a polgárőrök, ha sikerül egységesíteni a működésüket.

Korábbi cikkünkben olvashatnak még az előzményekről, a Budaörsi Polgárőr Kiemelten Közhasznú Egyesület és Wittinghoff Tamás polgármester álláspontjáról az ügyben.

 

 

 

 

A Törökugrató Polgárőrség levele

 

A közelmúltban felpörögtek az események a budaörsi polgárőr szervezetekkel kapcsolatban. Tárgyalások a bizottságokban, testületben, rendőrséggel, beszélgetés a városi tv-ben, újságcikkek.

A tv műsor – a főszerkesztő úr – szándéka ellenére nem lett egy minden érintett részvételével folytatott kerekasztal beszélgetés. A megjelent sajtócikkek pedig egyoldalúra sikerültek.

 

A Törökugrató Polgárőrség ezért az alábbi nyilatkozatot teszi.

A Törökugrató Polgárőrség 6 éve, 2009. 04. 28.-án alakult 12 fővel, mára 26 fős állománnyal büszkélkedhet.

Tevékenységünket szoros együttműködésben végezzük az Országos, és a Budapesti Polgárőr Szövetségekkel. Napi kapcsolatban és együttműködésben dolgozunk a Budaörsi Rendőrkapitánysággal.

Tagjaink között kertészmérnök, tanár, közgazdász, jogász, repülőgép pilóta, politológus, informatikus is megtalálható. Látható tehát, hogy az élet távoli területeiről hozott minket össze ez az ügy, de egy dolog közös bennünk: a lakóhelyünk biztonságáért tenni akaró és hajlandó emberek csapata ez.

Mindannyian polgárőr vizsgával, valamint az országosan előírt – a biztonságos szolgálat nyújtásához szükséges – felszereléssel rendelkezünk.

Fő támogatónk Budaörs Város Önkormányzata, de pályázati utakon máshonnan is (az Országos- és a Budapesti szövetségtől), illetve munkánk elismeréséért magánszemélyektől, valamint a felajánlott szja 1%-ból egyaránt kapunk támogatást. Munkájáért senki sem kap fizetést, vagy tiszteletdíjat, valamint mindenki fizeti az éves tagdíjat is az egyesületnek. Mi minden támogatásnak örültünk és örülünk, valamint annak, hogy így is elismerik erőfeszítéseinket. Ha az Önkormányzattól kapott keret szűkösnek tűnt, próbáltunk máshonnan forrásokat szerezni a működéshez. Sok tagunk a járőrözéskor elhasznált benzin árát sem kéri, ezzel is támogatja a szolgálatunkat.

Működésünk első percétől kezdve pontos, tételes elszámoláson alapuló beszámolókat – költségvetéseket nyújtunk be évről évre határidőre.

Olyan szervezetet akartunk és hoztunk létre, aminek működése átlátható és világos.

Mostanában felmerült a jelenleg 2 működő, és az alakulóban lévő (harmadik) polgárőr egyesületek egybeolvadásának-egybeolvasztásának az ötlete, de reálisan megvizsgálva nem látunk okot a változtatásra. Működik a városban 2 Részönkormányzat, 2 dalkör, több sportegyesület is egymás mellett békében. Úgy gondoljuk, hogy mi is tudunk szépen működni békében egymás mellett, kiegészítve egymás munkáját a város érdekében.

Nem ígértük a teljes város lefedését, szolgálatainkat Budaörs nyugati felének (Törökugrató, Csíki területek) ellenőrzésével töltjük. Igény szerint azonban ellátunk, a teljes várost érintő feladatokat is: futó verseny és foci meccs biztosítása, bevásárlóközpontok parkolóinak ellenőrzése az ünnepi időszakokban stb.

Idei terveink között szerepel – az előző évekhez hasonlóan – tavasszal és ősszel a lakosság részére szórólapon tájékoztatást adni a mindenkit érintő fontosabb tudnivalókról (tűzgyújtási tilalom, kutyasétáltatási rendelet, csendrendelet, stb., egyéb biztonsági javaslatok), valamint tavaszi szemétszedési akciót indítani a Törökugratón. Az Ibolya utcai szelektív szeméttároló környékét rendbe tenni, lehetőleg a BTG-vel együttműködve, a Csíki Pihenőkertben a nyári táborozó gyerekek részére – a tavalyihoz hasonlóan – közbiztonsági előadást tartani vetélkedővel, ajándékokkal. A 40-es buszvégállomást pár éve társadalmi munkában mi festettük le, azóta is felügyeljük.

A csapat tagjai jól ismerik egymást és a környéket is ahol járőröznek. A lakók és a rendőrség pozitív visszajelzéseiből is egyaránt látszik, hogy munkánkat hatékonyan látjuk el.

A fentiek alapján semmi lényegi érvet illetve szükségességet nem látunk arra, hogy ezen változtatnunk kellene.

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy egyesületünk jogszerűen a törvényes keretek közt az itt élők és a szakmai szervezetek megelégedésével működik.

Budaörs, 2015.04.10.

 

Tisztelettel:

Halász Endre

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.