Területi döntőt nyertek a budaörsi Szent Benedek diákjai a 44. Országos Elsősegélynyújtó Versenyen

(Budaörs, 2015. április 09. – Budaörsi Infó) A 2015. március 28-án Biatorbágyon megrendezett 44. Országos Elsősegélynyújtó Verseny területi döntőjén a budaörsi Szent Benedek Gimnázium ifi csapata I. helyezést ért el, és így készülhetnek a megyei döntőre, ami Vácon lesz.

 

 

Az ifik felkészítésénél összeállt egy szülőkből és a budaörsi lakosság köréből szerveződött amatőr felnőtt csapat is, akik felnőtt kategóriában III. helyezést értek el.

 

Nagy Éva, a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete 1. számú Területi Szervezetének területi munkatársa a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a szervezésben és a felkészítésben kiemelkedő szerepet vállalt Budai Krisztián, budaörsi középiskolai diák.

“A budaörsi indulók sikeréhez az is nagyban hozzájárult, hogy a helyi mentőszolgálat vezetője, Nagy Gábor a verseny előtti napon tartott egy összefoglaló, felkészítő előadást a versenyzőknek.

Itt említeném meg, hogy az előzetes információk szerint 2016-ben Budaörs ad helyet a 45. Országos Döntőnek.

Reméljük, hogy ezzel a szép sikerrel és a jövő évi verseny rendezésének lehetőségével mind többen kapnak kedvet a versenyen való részvételre.”

 

voroskereszt2

 

Nagy Gábor, a Budaörsi Mentőállomás vezetője nagyon örült a budaörsi sikernek, és elmondta, hogy a budaörsi indulók nagyon lelkesek voltak.

“Úgy gondolom, hogy a budaörsi csapat sikerének az lehet a kulcsa, hogy sokat készültek a versenyre, és hogyha valamiben nem voltak biztosak, azt bátran megkérdezték az előadáson, amit tartottam nekik. Gratulálok a sikerükhöz, és bízom benne, hogy jövőre is hasonlóan jó eredményeket érnek majd el.”

 

Budai Krisztián budaörsi Vöröskeresztes önkéntes, aki segített a felkészülésben a Szent Benedek diákjainak, a Budaörsi Infónak elmondta, hogy ő legbüszkébb a világon a csapat győzelme miatt.

“A helyi Vöröskereszt tagja vagyok, és az 1. sz. Általános Iskola diákja voltam. Tanfolyamot és vizsgát szervezetünk a Vöröskereszt helyi vezetőjével a Szent Benedek Gimnáziumban és ennek kapcsán ajánlottuk fel az ottani diákoknak, hogy ha már közúti elsősegélyből felkészülnek, miért nem versenyezhetnének? Miért is ne próbálnák ki magukat.

Az iskola igazgatójának is tetszett a gondolat, és már a vizsgán megszerveztük a csapatot. Megállapodtunk a gyakorlás időpontjaiba, és hetente 2-3 alkalommal az iskolában, néha este 8 utánig gyakoroltunk.

Az utolsó összefoglaló oktatást a Budaörsi Mentőállomás vezetője Nagy Gábor tartotta, és összefésülte az egész oktatás anyagát.”

 

Budai Krisztián
Budai Krisztián

 

Mi volt a legnehezebb a feladatok közül a versenyre való felkészülésben?

A legnehezebb a gyakorlásra szánt időpontok egyeztetése volt. A feladatok közül pedig a legnehezebbnek tűnt az összmunka a mentés során. De mivel a felkészülés során is ez ment a legnehezebben, így erre több időt fordítottunk. Az eredmény magáért beszél. A csapat kiválóan teljesített és lelkesen folytatjuk a felkészülést a megyei fordulóra.”

 

A győztes csapat tagjai:

Jáger Petra

Kósa Brigitta

Erdős Vivien

Wöbling Valentin

Helter Bence

 

Az iskola részéről koordinátor: Dr. Herszényiné Ambrus Glória

Felkészítők: Budai Krisztián és Nagy Gábor a Budaörsi Mentőállomás vezetője

 

Gratulálunk a győzelemhez és sok sikert kívánunk a további versenyekhez!

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.