Szenvedéllyel, de szenvedés nélkül – Fotókiállítás a budaörsi Városházán

(Budaörs, 2015. április 8. – Budaörsi Infó) Mint már megszokhattuk, Budaörs városházájának aulájában érdekesebbnél érdekesebb kiállításokkal találkozhatunk, ha arra járunk. Április hónapban Sári Ruth fotókiállítása tekinthető meg április 30-ig. Április 9-én 9:30 -tól pedig tárlatvezetés is lesz a Városháza aulájában. Megéri megnézni.

„Az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.”

Sári Ruth fotókiállítása egyben könyvbemutató is. A kiállított képeket a Szenvedéllyel, de szenvedés nélkül című könyvének fotói közül válogatta, amelyben 3000 km-es útját mutatja be az El Caminon.

„Ha ráhangolódsz az útra, áthat az ereje, tetted természetévé válik. A természeted az ég természete lesz.

 Nagyon fontos, hogy mi hogyan viszonyuljunk a természethez, és az emberekhez.”

Sári Ruth Németországban született, és 1979-ben került Magyarországra. Először Békéscsabán és Budapesten élt, majd pedig Budaörsre költözött a férjével. Immár igazi budaörsinek vallja magát, és elmondása szerint imádja a Budaörsben rejlő fantasztikus lehetőségeket. Túrázás és fotózás szempontjából is remek helynek tartja.

De vajon miért pont Budaörsöt választották a letelepedésük színterének? A válasz ugyanúgy mint Ruth személyisége, nagyon érdekes.

„Én nem is tudtam először, hogy mi is az a Budaörs, nem ismertem. Viszont 1975-ben, amikor először jártam Magyarországon, természetesen autóstoppal, ahogy akkoriban szokás volt, már akkor magával ragadott.

Végig stoppoltuk a férjemmel egész Magyarországot, hogy mindent láthassak, és nagyon megmaradt bennem, hogy a budaörsi benzinkútnál álltunk, és senki nem akart minket felvenni, így kénytelenek voltunk a budaörsi pályaudvaron aludni.

1989-ben, amikor elkezdtünk házat keresni, ez jutott eszünkbe, így Budaörs felé vettük az irányt, és a legelső ház amit megnéztünk tökéletes volt, így ide költöztünk, és azóta nagyon boldogan élünk itt. Nagyon jó volt látni a város fejlődését az elmúlt években.

Természetesen a beköltözés után a pályaudvarra is kilátogattunk!” 

Ruth tanított a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban majd alapított egy utazási irodát, és volt idegenvezető is. Jelenleg a férjével együtt, aki nyomdamérnök, közös vállalkozást vezetnek. Na de hogy jön ide a fotózás?

„Én valahogy mindig is fotóztam, már 1975-óta. A férjem akkor vette az első tükörreflexes kamerát. Akkoriban Békéscsabán laktunk egy lakótelepi lakás ötödik emeletén, ahol a fürdőszoba a képek előhívására tökéletesen alkalmas volt.

A titkos szerelmem a fotózás mellett a filmezés volt, azonban úgy döntöttem, hogy inkább a fotózással foglalkozom komolyabban. Jelentkeztem egy természetfotós tanfolyamra, és ezt követően már csak az okozott nehézséget, hogy túrázás közben kicsit nehéz egyszerre fotózni és haladni is.”

A Városházán megtekinthető fotókiállítás képei Ruth egyik zarándokútját mutatja be, ami fél Európán át, keletről nyugatra, Magyarországról Santiago de Compostelába vezetett. Könyvében leírja, hogy egy zarándoklatot miként lehet szenvedés és gyötrelem nélkül, jókedvvel végigcsinálni. Az útra ketten indultak Frida barátnőjével, azonban a célhoz már hárman érkeztek meg.  Ruthnak ez már az ötödik útja volt, de elmondása szerint még mindig tud az embernek újat mutatni és tanítani egy ilyen zarándoklat. A közel 70 napos utazásról naplót írt, és fotózott, aminek az eredménye lett a Városházán látható kiállítás. 

Sári Ruth kiállításának képei

Kinek ajánlanád, hogy megnézze a kiállításodat?

„A barátaim kedvéért készítettem elsősorban ezeket a fotókat, viszont ajánlom minden budaörsinek, mert számomra az egy nagy öröm, hogy megtudom mutatni azokat a helyeket ahol jártam. Úgy gondolom, hogy a fotókat megnézve bárki kedvet kaphat egy kis sétára, hogy hasonló szépségeket lásson, és nem feltétlenül többezer kilométerre, hanem akár itt Budaörsön is.”

Sári Ruth kiállításának képei

Szenvedéllyel, de szenvedés nélkül. Miért pont ezt a címet választottad?

„Nagyon sokan írtak ebben a témában könyveket és filmet is forgattak már zarándokutakról, ahol mindenki arról beszél, hogy miért is indult el. Az ilyen zarándoklaton elindulók választ várnak a kérdéseikre és megoldást a problémáikra, vagy vezekelnek bűneik miatt. Én szerettem volna kicsit máshogy bemutatni ezt a témát. A barátnőmmel mi nem megoldásokat kerestünk, csupán csak szerettük volna jól érezni magunkat.  Nagyon szeretjük a természetet, szeretünk gyalogolni, emberekkel találkozni, beszélgetni és haladni.

Mi szenvedéllyel vágtunk neki az útnak, és mivel volt jó túrabakancsunk, így a szenvedés része is kimaradt a dolognak. Ezért is lett a könyv címe Szenvedéllyel, de szenvedés nélkül.

Én azt szeretném továbbadni a képeim és az írásom segítségével, hogy a zarándoklat lehet öröm is, egy vidám gyaloglás, nem csak fájdalom és bűnbánat.”

Mi az, ami a legjobban megfogott az út alatt?

„Franciaország nagyon furcsa volt, mert ott úgy éreztük magunkat mintha megállt volna az idő. Gyönyörű szép volt, rengeteg erdővel, pici kis falvacskákkal. Itt sokszor úgy éreztük magunkat mint a középkorban. Az utak is mind olyanok voltak mint régen, és ez adta meg az a különleges báját a helynek.”

Miután hazajöttetek milyen érzések  voltak benned?

„Ez volt az ötödik El Caminom, ezért arra gondoltam, hogy nem lesz nagy változás, viszont nagyon is megváltoztatta az életemet. Miután hazaértünk, rájöttünk, hogy rengeteg fölösleges dolgunk van.

Kinyitottam a szekrényt és néztem nagy szemekkel hogy: ez meg mi…

Három hónapon keresztül volt nálam három póló, két nadrág, egy kabát, három bugyi és három zokni. És elég volt. Nem éreztük magunkat szegényeknek. Minden nap mostunk. Annyira természetes volt számunkra, hogy csak ennyi van nálunk, hogy nem is vágytunk más ruhára.

Ami nagyon fontos az ilyen zarándoklatokon még, hogy az ember megtanulja a türelmet. Sokkal türelmesebbek és elnézőbbek lettünk amikor hazajöttünk. Rá kellett jönnünk, hogy az adott helyzeteket el kell fogadni olyannak amilyennek. Amikor esik az eső, akkor már nem leszek mérges, hanem elfogadom az esőt, és előveszem az esőkabátomat. Ezek apró dolgok az életben, viszont ha ezt a sok apró dolgot nem mérgelődéssel töltöm, hanem elfogadással, akkor boldogabb emberré válhatok.”

Sári Ruth

Meséltél az útitársadról, akivel 70 napon keresztül együtt sétáltatok. Voltak esetleg konfliktusok köztetek, vagy holtpont, amikor úgy éreztétek, hogy nem tudjátok végig csinálni?

„Egyszer sem vesztünk össze. Jól kiegészítettük egymást.

Érdekes módon holtpont sem volt az utunk során. Olyan volt mint egy nagy séta, amin jókedvűen végigmegy két barát. Együtt nevettünk azon, ha valamit elrontottunk, vagy ha eltévedtünk.

Az egyik nap nagyon igyekeztünk, mert aznap 34 kilométert kellett megtennünk. Mentünk és az egyik aszfaltos út végén azt láttuk, hogy szembe süt a nap. Az azt jelenti hogy kelet  felé megyünk. Gyorsan bekapcsoltuk a gps-t és azt láttuk, hogy 4 km-t mentünk feleslegesen, szóval vissza kellett fordulnunk. 

A türelem és az elfogadás ebben a helyzetben nagyon fontos volt. Ha leülünk és sírunk, azzal nem tudunk változtatni a helyzeten. Nevettünk rajta és megfordultunk.”

Mi volt a legemlékezetesebb élményetek?

„Sahagún városában van egy cukrászda. Spanyolországban kevés olyan cukrászda van, ahol jó édes süteményt lehet kapni. Erről a helyről álmodtunk heteken keresztül.

Odamentünk, és a harmadik sütemény után a negyedik ingyenesen járt a vásárlóknak. Megkaptuk, és a negyediket odaadtuk egy francia fiatalembernek, akinek nem volt annyi pénze. Ezzel nagyon boldoggá tettük.

Amit még érdekességként megemlítenék, hogy bár az útnak ketten indultunk neki a barátnőmmel, viszont hárman értünk Santiagoba.

A 47 nap után megmentettük egy fiatal francia srác életét. Ő aznap 54 km-t gyalogolt. Teltház volt a szálláson, ahol meg akart szállni, ezért megengedtük neki, hogy a mi szállásunkon megpihenjen. Onnantól kezdve együtt mentünk. Vele azóta is tartjuk a kapcsolatot.”

A harmadik utitárs

Kinek ajánlanád, hogy részt vegyen zarándoklaton?

„Én fiataloknak és idősebbeknek is egyaránt ajánlanám. Sok fiatallal találkoztunk mi is. Nekik ez jó lehetőség arra, hogy tudják az általuk tanult nyelveket gyakorolni, hogy leküzdjék a gátlásaikat. Az idősebbek számára pedig azért jó, mert rendbe tudják tenni a gondolataikat, és jól érezhetik magukat.

Mára sajnos leszoktunk a gyaloglásról. Ha valahová el szeretnénk menni csak beülünk az autóba és már ott is vagyunk. A sétának a szépsége és a természet adta csodálatos látnivalók miatt is nagyon megéri részt venni egy ilyen különleges utazáson. Mindezek mellett ez egy olyan kirándulás, ami megfizethető.

Rájönnek itt az emberek arra is, hogy más helyen is ugyanúgy zajlik az élet mint nálunk. Ugyanúgy  vannak gazdagok, szegények és problémák.

Még az idősebb is rájönnek, hogy nincs szükség nagy házra, rengeteg ruhára, anélkül is boldogan lehet élni.”

Budaörsön is szoktál túrázni?

„Természetesen. Amikor csak tehetem! Aki budaörsi annak könnyű dolga van, hisz csak el kell indulni és a Kálvária-domb mögött el lehet sétálni egészen Piliscsabáig. Ott lehet aludni egyet, majd pedig tovább lehet menni Dobogókőn át Dömösig. Dömösön busszal lehet hazajönni Budaörsig.”

Sári Ruth kiállításának képei

Sári Ruthról sok mindent el lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy az a tipikus otthonülős és kötögetős nagymama. Bár kötni nagyon szeret, viszont öt El Camino-zarándoklat és három unoka után, ha ránéz az ember nehezen hiszi el, hogy hamarosan a hatvanadik életévét tölti be. Huszonéveseket megszégyenítő lelkesedésével és életszeretettel tekint a jövőbe, illetve csak a következő napra, mert elmondása szerint sosem tervezett, és nem is tervez előre, csak a következő nap eseményeit gondolja át lefekvés előtt.

A továbbiakban jó fényeket, és sok szép fotótémát kívánunk neki. A budaörsieknek pedig ajánljuk a Városházán megtekinthető fotókiállítását, hogy néhány perc erejéig megismerhessék azt a csodát, amit Ruthnak volt szerencséje átélni.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment