Megrongálták a holokauszt-túlélőkről szóló fotókiállítást Budapesten

A 70 év unokái című szabadtéri fotókiállítás képeit festékszóróval megrongálták ismeretlenek Budapesten 2015. április 5-én. A Madách téren lévő, holokauszttúlélőket bemutató kiállítás 24 képéből 14-et rongáltak meg festékkel.  Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megdöbbentőnek és felháborítónak tartja, hogy ismeretlenek megrongálták a holokauszt-túlélőkről szóló fotókiállítást Budapesten, húsvét vasárnapján.

 

“Az ismeretlen elkövető, vagy elkövetők a kiállítás vandál és értelmetlen megrongálásával nemcsak a holokauszt túlélőit gyalázták meg, hanem a zsidó közösségeknek, az egész nemzetnek és minden jóérzésű embernek is kárt okoztak” – áll a tárca közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.

A minisztérium határozottan elítéli a cselekedetet.

Kiemelték: a kormány továbbra is a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa, az ország valamennyi polgárát megvédje az ilyen és hasonló támadásoktól.

70_ev_unokai_megrongalt_kiallitas2_2015apr6

A Madách téren bemutatott 70 év unokái című kiállítást hétfőre helyreállították: a Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn közleményben tudatta az MTI-vel, hogy Grosser János, a DK országos tanácsának tagja, valamint fia és barátaik megtisztították a festéktől a 14 megrongált fotót.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.