Bordélyházakat működtettek és prostituáltakat futtattak kijevi rendőrök

Bordélyházak működését tusolt el, és intim szolgáltatásokat nyújtó honlapokat működtetett a kijevi rendőrség több tagja – jelentette be Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Facebook oldalán pénteken.

 

A belügyminiszter szerint világossá vált, hogy a rendőrség emberkereskedelem-ellenes osztályának tagjai nemhogy nem küzdöttek a prostitúció ellen, hanem pont az ellenkezőjét tették: bordélyházak és szexuális szolgáltatást ajánló internetes oldalak rejtett hálózatát építették ki. Elmondása szerint a prostituáltak bevételéből így az osztály kijevi ágának vezetősége havi 350 ezer dollár (92 millió forint) bevételt tudhatott magáénak.

A rendszerben részt vevő több mint harminc gyanúsított mellett az említett rendőrségi osztály kijevi hivatalának két vezető-helyettesét őrizetbe vették, és elbocsájtották az osztály országos és kijevi vezetőjét.

Avakov azt is megjegyezte, hogy a nyomozás három hónapig tartott, amelynek során meggyőződtek a rendszerben részt vevők bűnösségéről.

http://www.unian.net/society/1063558-v-kieve-militsioneryi-kryishevali-publichnyie-doma-poluchaya-ejemesyachno-okolo-350-tyisyach-avakov.html

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.