Címzetes igazgatói címet kapott Simon Mária

Budaörs Város Önkormányzata ünnepi ülés keretében Címzetes igazgatói címet adományozott 2015. március 25-én Simon Mária nyugalmazott iskolaigazgatónak, aki 25 évig vezette a Kesjár Csaba Általános Iskolát. 

 

Simon Mária 1972-ben diplomázott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán, biológia – kémia szakos középiskolai tanárként.

1972 óta dolgozik Budaörsön pedagógusként és 1988-2013-ig igazgatóként vezette a Kesjár Csaba Általános Iskolát.

Munkája során több elismerésben és kitüntetésben részesült, mint például:

1981-ben Kiváló Vöröskeresztes Munkáért Miniszteri Dicséret

1985-ben Eredményes munkáért Miniszteri dicséret

1989-ben Jókai Mór Emlékérem

1994-ben Szakály Mátyás Pedagógus Emlékérem

Igazgatóként kitárta az iskola kapuit, mindenki számára nyitottá tette az intézményt. A szülők nemcsak hivatalos szülői értekezletek, fogadóórák alkalmával vehették fel a kapcsolatot a pedagógusokkal, az igazgatónővel, hanem bármikor megkereshették problémáikkal.

Magas szintű szakmai tudása, önmagával és másokkal szemben támasztott követelményszintje tette lehetővé olyan tantestület foglalkoztatását az iskolában, akik az elmúlt években számos megyei és országos sikert értek el a tanulókkal.

Az iskolában folyó kiváló szakmai munkát igazolja az a tény is, hogy az iskola tanulói kimagasló eredményeket érnek el országos kompetencia-méréseken, hogy az iskolában végzett diákok a középiskolában jól megállják a helyüket, „öregdiákként” pedig szívesen látogatnak vissza iskolájukba.

Simon Mária az évek során az egész iskola területén olyan esztétikus, otthonos és egyben családias környezetet hozott létre, ahol szívesen tartózkodik minden diák, pedagógus és szülő is.

Simon Mária igazgatónő 41 évet dolgozott Budaörsön és 25 évig vezette a Kesjár Csaba Általános Iskolát.

Kiváló szakmai munkája, példamutató emberi magatartása és mindig kedves személyisége alapján a Szülői Munkaközösség és a Közalkalmazotti Közösség is támogatta a „Címzetes Igazgató”-i címre jelölését.

Mindezen érdemek alapján Budaörs Város Önkormányzata a Képviselő-testület döntése alapján Simon Mária nyugalmazott igazgató Asszonyt Címzetes igazgatói címmel tűnteti ki.

 

A kitüntetéshez gratulálunk!

 

simon_maria2

simon_maria

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.