Március 15-ei városi ünnepség – Wittinghoff Tamás ünnepi beszéde
- Budaörsi Infó
- 2015 március 15.
(Budaörs, 2015. március 15. – Budaörsi Infó) A Nefelejcs utcai Kossuth-szobornál rendezte idén is Budaörs Város Önkormányzata a március 15-ei megemlékezést. “Az önkormányzat elvén kívül nincs szabadság” – idézte ünnepi beszédében Kossuth Lajos gondolatait Wittinghoff Tamás polgármester. Az elhangzott beszédet az alábbiakban teljes terjedelmében olvashatják.
Wittinghoff Tamás ünnepi beszéde
Bár a magyar történelemben kudarc, tragédia, és szomorú periódus is akad szép számmal, mégis voltak időszakok, amelyekre minden kétséget kizáróan büszkék lehetünk. Ilyen az 1820-as évek elejétől induló fél évszázad is, amelynek a csúcspontja az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. De az azt megelőző reformkor és a kiegyezésig tartó helytállás is történelmünk legfényesebb, legdicsőbb lapjaira kívánkozik.
Az 1825-ös reformországgyűléssel meginduló korszak a nyugati nyitást tűzte a zászlajára. Egyre több ember előtt vált nyilvánvalóvá, hogy oda kell figyelnünk az akkori világ legfejlettebb országainak számító Angliára és Franciaországra. Nem, hogy nem szégyen tanulnunk a jól működő módszereket, de éppenséggel az vezetheti ki az országot a tespedtségből, elmaradottságból, ha a világ haladó országairól veszünk példát.
Tehetősebb ifjak százai keltek útra nyugat felé Széchenyivel és Wesselényivel az élükön, hogy tanulmányozzák e fejlett társadalmakat.
Ezek a nemesi származású ifjak már ekkor arra szövetkeztek, hogy javítani fognak a nyomorban tengődő paraszti milliók élethelyzetén.
Wesselényiről jegyezte fel a már idős Széchenyi, hogy „…még csak 20 éves volt, Angliába készült, és a teendő útra… jó csomó pénzt vert élére. (((vagyis tett félre))). Éppen mikor indulna, különösen mostoha termés következtében, igen sok nagyon éhes ember sínylődött Erdély sok részeiben… Wesselényi, tapasztalván ezt, ki akarta tanulni, az éhség vajon fájna-e, és ehhez képest négy egész nap koplalt, mi neki oly kedvetlenül esett, hogy angliai útját utóbbra hagyta, és a pénzcsomót jobbágyainak és honfitársainak felsegítésére szentelé.”
Akkoriban a fejlődés legfőbb gátja a már rég túlhaladott feudális társadalmi és gazdasági szerkezet konzerválódása volt. Ahol a jobbágyi kötelezettségek megtartatása már nem csak a parasztok számára vált elviselhetetlenné, de akadályozta a termelés növekedését, így a birtokos osztályt is károsította.
Világosan és egyértelműen ír erről Kossuth, aki saját újságján, a Pesti Hírlapon keresztül próbálta felrázni a nemzetet:
„Izzó tűz folyadékba mártsam-e tollamat, hogy hű rajzát adjam mindazon gyűlöletességeknek, miknek az úrbéri állapot kiapadhatatlan forrása? Számba vegyem-e az irtózatos veszteséget, melyet a robot és dézsma, a restségnek, naplopásnak, ipartalanságnak, szándékos csalásnak, mindennemű erkölcstelenségnek pokoliskolája okoz a statusnak (((az államnak))), a földesúrnak s a népnek is”
A túladóztatás, a méltatlan munkakörülmények, a nevetségesen alacsony juttatások akkor is visszafogott teljesítményt, alacsony hatékonyságot, és kedvetlen munkaerőt eredményeztek. Mai szóhasználattal, ha túl nagy az adóteher, ha túl kicsi a bér, összességében mindig a gazdaság beszűküléséhez vezet.
1848 tavaszára kész programmal rendelkezett a nemzet, kemény viták nyomán a nemesi réteg elfogadta az érdekegyesítés eszméjét, vagyis azt az egyszerű összefüggést, hogy saját helyzetén is csak úgy javíthat, ha megszabadítja az parasztságot értelmetlen terheitől. Ami természetesen együtt kellett járjon a polgári szabadságjogok elfogadásával is. A még tétovázókat cselekvésre sarkallta a radikális ifjak fellépése.
A kedvező nemzetközi helyzet pedig megteremtette a lehetőséget a döntő fordulatra. És persze voltak gigászi vetélkedések is az olyan vezéregyéniségek között, mint például Széchenyi és Kossuth, csakhogy ez a vita mindig elvi alapú volt és tartalmi kérdéseket feszegetett. Soha nem egyéni, személyes érdekekről szólt.
Így érkeztünk el 1848. március 15.-éhez, a szabadság napjához, amely 1956. október 23. mellett a legemlékezetesebb dátuma a magyar történelemnek. Igazi forradalom volt ez, méghozzá vér nélkül.
Megérett a helyzet a változásra. És a kortársak legnagyobb ámulatára percek alatt esett szét a fennálló rezsim és valósult meg napok alatt az, ami korábban teljesen elképzelhetetlen volt.
Március 15.-e leghűségesebb krónikása természetesen maga Petőfi volt, aki naplójegyzetei szerint már előző este eldöntötte, hogy: „Logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót … azt fogjuk tenni!”
Minden úgy lett, ahogyan eltervezte. Nem törődve a cenzúra hivatallal kinyomtatták a 12 pontot és a nemzeti dalt, pár óra múlva pedig már „A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és ötpercnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a censura eltöröltetett, Stancsics börtönajtaja megnyílt.”
Később Landererről, aki a nyomtatásban segédkezett, azt kezdték terjeszteni, hogy összejátszott Béccsel. Ügynökök már akkor is voltak, az emberek pedig akkor is tudni szerették volna, hogy kik voltak az árulók.
Petőfi ezekben a napokban fogalmazta meg azt az örökbecsű figyelmeztetését is, amelyet máig érdemes megszívlelnünk: „Mert a republicanusnak nem az a főjelszava hogy „le a királlyal”, hanem „a tiszta erkölcs!” Nem a széttört korona, hanem a megvesztegethetetlen jellem, szilárd becsületesség a respublica alapja.”
A mámoros első napok után a forradalom sikerét kemény munka követte. Elfogadtatták az áprilisi törvényeket, amelyek rögzítették a legfontosabb követeléseket, egyúttal örökre megváltoztatták a feudális Magyarország képét. Visszalépni már nem lehetett.
Éppen ez magyarázza azt az eltökéltséget, amellyel harcba szálltak a forradalom eredményeinek védelmében. Egész Európa csodálva és lélegzetvisszafojtva figyelte a magyarok önfeláldozó harcát, amelyet csak úgy sikerült leverni, hogy segítségül hívták I. Miklós cárt, aki ezzel kiérdemelte az Európa csendőre nevet.
Ettől kezdve kötelező az óvatosság az orosz zsarnokokkal szemben – és nem alaptalanul. Hiszen mind az 1945 után meginduló demokratizálódást, mind az 1956-os forradalmat is az orosz fegyverek fojtották el.
Ezért megdöbbentő, hogy még ma is állnak olyan obeliszkek a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, amelyeken a következő felirat olvasható:
„Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956. októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért”. Minő blaszfémia!!! Mintha csak azt mondaná ma valaki, hogy az I. Miklós cár által ránk küldött orosz sereg 49-ben, a magyar nép szabadságáért verte le a Habsburgok ellen lázadókat…
A szabadságharc bukása 1849-ben csak látszólag vetett véget annak a folyamatnak, amely immár visszafordíthatatlan volt.
Igaza van Bibó Istvánnak, aki azt írja, hogy „A demokráciához a népnek tudatában kell lennie valaminek… annak, hogy a vezetők hatalma az ő beleegyezésén nyugszik. Ahhoz, hogy egy nép ezt a tudatot megszerezze, először kétségtelenül harc kell, és csak azután játékszabály. Először az emberi méltóságnak egy alapvető felkelésére van szükség, melynek során a jobbágyi alázatban és a fennálló hatalmasságok megingathatatlan tiszteletében élő nép megtapasztalja a maga erejét, és megtanulja azt, hogy neki joga és kötelessége a maga fölött álló hatalmasságokat megválogatni és szükség esetén elkergetni.” eddig az idézet.
A szabadságharc tapasztalata adott erőt és méltóságot a magyar társadalomnak is ahhoz a majd két évtizedig tartó passzív ellenálláshoz, amely a „nem engedünk a 48-ból” jelszó jegyében zajlott.
Persze ehhez kellett egy Deák Ferenc is, egy olyan politikai vezető, aki tudott várni, ha kellett, erőt mutatni, és a kellő pillanatban kompromisszumot is kötni.
Ezzel elérvén, hogy a szabadságharc legfontosabb vívmányait elfogadják a Habsburg birodalom urai, tartós keretet adva a gyarapodás újabb évtizedeinek.
48 és a kiegyezés tanulsága az is hogy:
Egy társadalomban a stabil jogi keretek adják a kulcsát annak, hogy valódi növekedés legyen, olyan, amelyek nem csak a kiváltságosokat, de minden embert érintek.
Ehhez az kell, hogy a jog mindenkire egyformán érvényes legyen.
Az egyik legfőbb üzenet , maga a sajtó szabadsága, mint alapintézményé:
Ha a sajtó csak szavakban szabad, akkor nincs, aki ellenőrizze a hatalom birtokosait, ez pedig mérhetetlen korrupcióhoz vezethet.
Ha nincsen közös teherviselés, és a terhek nem igazságosak, akkor kevés adó folyik be, mert mindenki a kiskapukat keresi.
Ha a jogrendszer nem sújt le mindenkire ugyanolyan szigorral, akkor senki nem fogja tisztelni a törvényeket.
Az 1848-as forradalom meghonosította Magyarországon is azokat a jogi normákat, amelyeknek megtartása biztosíthatja mindenki számára az egyenlő esélyeket.
Kossuth, akinek a szobra előtt tisztelgünk a mai napon, a szabadság hosszú távú garanciáját, már akkor is a helyi önállóságban, az önkormányzás elvében látta, tagadva a központosítás mindenhatóságát, miként ezt már más alkalommal is felidéztük.
És hogy mit is jelent ez pontosan, azt leghitelesebben éppen az alkotmánytervezethez írt soraiból tudhatjuk meg.
Így írt a demokratikus társadalmi viszonyokat ma is alapelvként meghatározó kérdésről:
“Vezéreszmém: az önkormányzat elve, egyéntől fel az összes államig… Az így szervezett állam szabad, és biztos szabadságában. Az önkormányzat elvén kívül nincs szabadság.” “…én hazám jövendőjét nem a hatalomban, hanem a szabadságban keresem. Beszéljenek erős kormányokról azok, kik a rend ürügye alatt uralomra vágynak… ellene vagyok a központosítás eszméjének, én gyűlölöm a mindenhatósági irányt úgy a törvényhozó, mint a végrehajtó hatalomnál, mert a hatalmat csak a szabadság rovására lehet összpontosítani.”
Ezen gondolatok jegyében kívánok önöknek szép ünnepet.
(Budaörsi Infó)
facebook:
[…] (Budaörs, 2015. március 26. – Budaörsi Infó) 2015. március 25-én ülésezett a képviselő-testület és mint az utóbbi időben, most is a politikai adok-kapoktól volt hangos az ülésterem. A Fidesz-KDNP helyi képviselői támadták Wittinghoff Tamás polgármestert, és magyarázatot kértek tőle arra, hogy miért nem tett már korábban lépéseket annak érdekében, hogy a Máriavölgy utcánál lévő tájromboló építkezést megakadályozza, hogy a munkagépek ne tehessenek maradandó károsodást a Kőhegyben. Visszatérő téma volt az ülésen a sajtószabadság kérdése is, utalásokkal a polgármester ezzel kapcsolatos március 15-ei ünnepi beszédére. […]