Festészet az iskolai stressz ellen – Egy 13 éves ifjú festményeit állítják ki Budaörsön

(Budaörs, 2015. március 05. – Budaörsi Infó) Oláh Olivér Attila még csak 13 éves, de most lesz a második kiállítása festményeiből. A Városi Ifjúsági Klubban 2015. március 5-én 18 órakor lesz a kiállításának a megnyitója.

 

Oláh Olivér Attila sportol, zongorázik, jól tanul és fest. Az óvodás éveit a Kincskereső Tagóvodában töltötte. Az óvónők javaslatára ment a Herman Ottó Általános Iskolába, ahol a rajz-kézműves osztályba jelentkezett, az alsó tagozaton Laczkóné Rabóczi Ildikó tanította.

A felső tagozatban is maradt a rajz-kézműves csoportba, szaktanára Szöllősy Mária tanárnő volt. Nagyon sok pályázatra készültek együtt, szép eredményeket értek el. Olivér most hetedikes, és a Bethlen Gábor Újreál Gimnáziumba jár, ahol Illés Áron a szaktanára.

2011 tavaszán kezdett el Szilágyi János festőművészhez járni a törökbálinti művelődési házba.

Oláh Olivér a Budaörsi Infónak elmondta, hogy az idősebb művészek nagyon sokat segítenek neki.

 

„Leginkább portrékat, tájakat szeretek festeni.

A technikák közül, az akrillal való festést és a ceruzarajzokat szeretem.”

 

Miért szeretsz a festeni?

„Azért szeretek festeni, mert a feszültséget, ami felgyülemlik bennem a hét folyamán, azt ki tudom magamból festeni a pénteki szakkörön. Ilyenkor nem foglalkozom semmi mással, csak az ecsettel és a vászonnal. Ha egy nagyobb dolgozatra készülök, akkor is sokat segít, és valahogy kifestem magamból a félelmet, az izgalmat, és könnyebben veszem utána az akadályokat.”

 

olah_oliver_festmeny
Oláh Olivér festménye

 

Oláhné Bóta Ilona, Olivér anyukája a Budaörsi Infónak elmondta, hogy nagyon büszke mindkét fiára.

„A március 5-ei kiállításon a Városi Ifjúsági Klubban, Olivér kiállításán a Leopold Mozart Zeneiskola növendékei és testvére zenélnek.

Nagyon örülök, hogy ilyen sokoldalúak a gyerekeim. Az én feladatom az, hogy minden lehetőséget megadjak nekik a fejlődésre. Nem erőltetek semmit, támogatom őket ahogy csak tudom. Bár mondtam már néhányszor Olivérnek is, hogy kicsit lehet, hogy lassítani kellene, valamelyik plusz foglalkozást csökkenteni: a zenét vagy a sportot, mert ő nagyon aktív, viszont mindegyikhez ragaszkodik. A festészetet szerintem terápiának tekinti, mert nagyon érzékeny lelke van. A másik fiam kicsit lazább. Nagyon le vannak terhelve az iskolában és a különfoglalkozásokon, néha nem is értem, hogy tudnak ilyen sok mindenre koncentrálni.”

 

olah_oliver_festmeny2
Oláh Olivér festménye

 

Mi lesz a képek sorsa?

A lakásunk lassan már olyan mint egy galéria. Mindenhol a fiaim képei vannak kirakva, még a munkahelyemen is. A festményeket nem szeretné Olivér eladni. Minden darab a szívéhez nőtt. Minden alkotáson jelen van a pillanatnyi hangulata. Szóval, lehet vennünk kell lassan még egy lakást, hogy elférjenek az alkotások.”

 

olah_oliver_kialliltaws


Olivér nagyon maximalista. A bizonyítványában egy négyes kivételével minden tantárgyból jeles. Zongorázik, sportol és festményei magukért beszélnek. Sok sikert kívánunk neki, reméljük, hogy hamarosan ismét hallhatunk róla.

 

 (Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.