Jelentős létszámhiány a katasztrófavédelemnél

A státusok csaknem 10 százaléka betöltetlen, ráadásul csökkent a vonulós tűzoltói helyek száma.

 

A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok államosítása óta több mint 900-zal nőtt a katasztrófavédelemnél a státusok száma, jelenleg 11.961-et tesz ki. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) elmúlt évet értékelő értekezletén nyilvánosságra került adatok szerint ebből 10.887 státust töltöttek be a 2014-es esztendő során. A fluktuáció 4 százalék alatti volt.

A Lánglovagok.hu közérdekű adat-igényléssel jutott hozzá az aktuális állománytábla intézményi szintű bontásához. Az OKF-nek nem volt választása, ki kellett adnia az adatokat, a korábbi titkolózásuknak ugyanis egy országgyűlési képviselő által indított per eredményeképpen a bíróság véget vetett. Nem voltak hajlandóak ugyanakkor elárulni, mely munkaköröknél milyen mértékű a feltöltöttség – hiába közöltek ilyen adatokat már egy személyiségi jogi per során -, így nem tudni, a vonulós tűzoltóknál jelenleg mekkora a hiány.

A tűzoltóportál által készített elemzés szerint az államosítás előtt a vonulós tűzoltók száma 7763 főt tett ki, a teljes létszám 70,3 százalékát. A parancsnokságok és a megyei igazgatóságok integrációjakor visszaesett a számuk, de 2012 végére 8010 főre nőtt. Jelenleg 7915, ami az összlétszám 66,7 százaléka. A számokat némileg torzítja, hogy információhiány miatt az elemzésben a hivatásos szolgálati viszonnyal rendelkező, hivatali munkarendben dolgozó gépjárművezetők is vonulós tűzoltónak lettek sorolva.

A vonulósoknál a legnagyobb mértékben a beosztott tűzoltók száma esett vissza, 32-vel. A gépjárművezetőké 17-tel csökkent, viszont papíron 15-tel több szerparancsnoki hely lett. A civil beosztások tekintetében a leglátványosabb változás 2012-höz képest, hogy lett 240 kormánytisztviselői hely. Közalkalmazottaknak 449 státus engedélyezett.

 

Budapest a legnagyobb vesztes

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság rendszeresített létszáma 2015. február 1-jén 1477 fő volt. Ez a szám a jogelőd Fővárosi Tűzoltóparancsnokságnál 2007. december 31-én – amikor ráadásul a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság külön intézményként létezett – 1692-t tett ki. A létszámhiány a 4 százalékot sem érte el.

 

(Forrás: Lánglovagok.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.