Módosítja nyitva tartását a Praktiker a vasárnapi zárva tartási rendelet miatt

A törvényi keretek között igazodik a Praktiker a vásárlók igényeihez, ennek megfelelően március közepétől módosítja nyitva tartási rendjét – tájékoztatott szerdán a barkácsáruház.

 

Március 15-e után az áruházlánc 19 magyarországi áruháza hétfőtől szombatig reggel 7.30 órától este 20.30 óráig lesz nyitva.

Jelenleg hétfőtől péntekig 8-20 óra között, szombaton 9-20 óra, míg vasárnap 9-18 óra között tart nyitva a barkácslánc.

A vállalat forgalma évek óta jól alakult vasárnaponként, annak ellenére, hogy rövidebb ideig voltak, illetve vannak nyitva az üzletek. A családok a hét utolsó napján választják ki a megvásárolni kívánt termékeket, aminek jelentős részét hétfőn szállítják el – közölte a Praktiker.

Az idei második negyedévtől a társaság a vasárnapi forgalom hosszabb távon történő, hétköznapi eloszlására számít. A vasárnapi “nézelődős” vásárlás várhatóan szombatra csúszik, tehát péntek, szombat és hétfő erősebb lehet a többi napnál az év második felére – közölték.

A Praktiker folyamatosan figyelemmel kíséri a vásárlói szokások változását, teszteli a március 15-e utáni időszakot, és ha szükségesnek látja, módosítja a nyitva tartását – hangsúlyozta közleményében az áruházlánc.

A Praktiker áruházak a többi kereskedelmi lánchoz hasonlóan decemberben minden vasárnap nyitva lehetnek, ez a karácsonyi forgalom miatt előnyös a barkácsláncnak.

Az ezeken kívüli választható egynapos vasárnapi nyitva tartás lehetőségét áruházanként eltérő időpontban, a helyi igényeknek megfelelően fogja a Praktiker kihasználni.

A telefonos és online ügyfélszolgálat is igazodik az új, meghosszabbított nyitva tartási rendhez. A call center március 15-től vasárnaponként nem lesz elérhető.

A munkarendváltozás miatt elbocsátások nem lesznek az áruházláncnál – hangsúlyozták.

A Praktiker arra számít, hogy webshopját még többen fogják használni a jövőben, bár a házhoz szállítás csak hétfőtől szombatig lesz igénybe vehető a minden piaci szereplőre érvényes törvényi szabályozás miatt. Jelenleg havi több mint 350 ezer látogatója van a portálnak. Az internetes áruházban jelenleg mintegy 40 ezer árucikk érhető el, s szállítható házhoz. A megváltozott igényekhez igazodva a Praktiker az idén új megjelenéssel, illetve mobileszközökre optimalizált megoldásokkal tervezi online áruháza modernizálását.

A Praktiker 1998-ban nyitotta meg első magyarországi áruházát, jelenleg 19 üzletegységet működtet és több mint 1100 embernek ad munkát. A Praktiker áruházak Magyarországon továbbra is zavartalanul működnek a tulajdonosváltás ellenére – áll a közleményben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.