Fidesz: A költségvetés-tervezet káros Budaörs fejlődésére

(Budaörs, 2015. február 23. – Budaörsi Infó) A Fidesz-KDNP frakció tiltakozik a 2015-ös budaörsi költségvetés megszorításai ellen. Elmondásuk szerint a polgármesteri hivatal kabinetfőnöke, Vágó Csaba által összeállított büdzsé ugyanis jelentős mértékben csökkentené többek között a civil szervezetek és nyugdíjas klubok éves támogatását.

 

 

„A tervezet idegen a budaörsiek értékrendjétől, elfogadása ugyanis megnehezítené a helyi önszerveződések fejlődését” – jelentette ki Sokolowski Márk frakcióvezető. „A tervezet rossz a civilekre, a nyugdíjasokra, a közbiztonságra, és az egyházakra nézve is.”

A polgári szövetség frakciója fontosnak tartja, hogy Budaörs egyházai, intézményei, civil szervezetei és nyugdíjas klubjai méltó színvonalon tudják végezni tevékenységüket. Sokolowski Márk szerint a változások érzékenyen érinthetik a budaörsi hívők közösségét is, hiszen megszüntetik az egyházak támogatására létrehozott, hitel alapú céltartalékot.

Löfler Dávid képviselő hangsúlyozta: „A civilek közösségépítő szerepet töltenek be városunk életében, munkájukkal mindnyájunk érdekében végeznek kulturális, szórakoztató, oktatási, szabadidős és egyéb feladatokat. Budaörs fejlődése szempontjából érthetetlen, hogy miért kellett lefaragni költségvetésüket, miközben bevételeink nem csökkentek, vannak tartalékaink, és a városunkba áramló állami támogatás mértéke egyre nő.”

A helyi Fidesz szerint a Vágó Csaba által kieszközölt megszorítások kedvezőtlenül hatnak a közbiztonságra is, például felére csökkentik a városi polgárőrségek támogatására szolgáló keretet. „Az önkéntes alapon szerveződő budaörsi polgárőrségek az éjszakai járőrözéssel fontos szerepet töltenek be a betörések és egyéb bűncselekmények elleni küzdelemben is, ezért támogatásukat növelni kell, nem pedig csökkenteni”– tette hozzá Gáspár Béla képviselő.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.