A kormánynál lobbizott Budaörsért az új elnök

(Budaörs, 2015. február 12. – Budaörsi Infó) Nagy Sándor András, a helyi Fidesz-csoport elnöke Tasó László infrastruktúráért felelős államtitkárral tárgyalt szerdán a budaörsi közösségi közlekedés fejlesztése érdekében.

 

 

„Városunk fejlesztése közös ügyünk, budaörsi családapaként mindent meg fogok tenni azért, hogy csökkenjen a forgalom” – mutatott rá Nagy Sándor András.

„Ennek fontos része lehetne egy olyan többfunkciós vasúti és közúti átszállóhely megépítése, ahol reggel biztonságban hagyhatjuk a gépkocsinkat.”

Egy ilyen léptékű fejlesztés megvalósulása évekig csak álom volt, tavaly viszont az Orbán-kormány több mint 300 millió forintot utalt Budaörsnek a városi és elővárosi közlekedési rendszer összekapcsolása, egy úgynevezett intermodális csomópont kialakítása érdekében. A KÖZOP pályázat eredménye egy előzetes megvalósíthatósági tanulmány elkészítése volt.

A terv lényege a közösségi közlekedés előnyben részesítése az egyéni közlekedéssel szemben.

A helyi Fidesz elnöke megköszönte Tasó László államtitkárnak a támogatását, valamint arra kérte, hogy a minisztérium mielőbb fogadja el az elkészült hatástanulmányt, és a kivitelezési tervek elkészítésére is nyújtson finanszírozást városunknak.

A tervezett csomópont jelentősen csökkenthetné a Budaörsön áthaladó gépjárműforgalmat, hiszen összekapcsolná az elővárosi és városi tömegközlekedési eszközöket, így a budaörsiek és a környéken élők könnyebben megközelíthetnék a fővárost.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.