Vöröskeresztes bázis iskola lett a budaörsi Szent Benedek

(Budaörs, 2015. február 6. – Budaörsi Infó) 2015. február 05-én a Szent Benedek Gimnázium és Szakképző Iskolában egy különleges vendég érkezett. Bár sem lába, sem keringése nem volt, de a jelenlévőknek mégis nagy örömet okozott. A jóképű AMBU Jancsi hivatalos átadása történt meg tegnap az iskolában egy újraélesztéses bemutatóval egybekötve. Ezt követően hivatalosan is vöröskeresztes bázis iskolává vált a Szent Benedek.

 

 

Nagy Éva a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete 1. számú Területi Szervezetének területi munkatársa a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a 2014-es évben egy városi rendezvényen életmentési bemutatót tartottak a Vöröskereszt munkatársaival, ahol perselyeztek egy AMBU babára.

Czuczor Gergely, akinek nagyon tetszett a bemutató és nagyon hasznosnak ítélte, akkor a támogatásáról biztosított minket. Ennek eredménye lett ez az új baba.”

 

AMBU_baba_atadas_voroskereszt7

 

Az új AMBU baba segítségével a Pest megyei Vöröskereszt budaörsi szervezetének lesz lehetősége arra, hogy a helyi iskolákba, és a környező településeken elsősegély tanfolyamot tudjon tartani.

Czuczor Gergely az előző évben a képviselői keretének terhére 350 ezer forinttal támogatta ezt az ügyet.

„Nekem csak annyi kérésem volt, hogy az összes budaörsi iskolába jusson el az új AMBU baba, hogy a diákok szembesüljenek azzal, hogy az ő közreműködésük hasznos lehet, ha valaki bajba kerül, akár életet is tudnak menteni.

 Szeretnénk elindítani Nagy Évával és a Vöröskereszttel együttműködve egy elsősegélynyújtó tanfolyamot. A célunk, hogy minden diákunk levizsgázzon.”

 

AMBU_baba_atadas_voroskereszt3

 

A rendezvényen átadásra került egy emléklap is, amit a Szent Bendekesek odaadó önkéntes munkájukért és a Mikulás Gyárral való együttműködésükért kaptak.

 

AMBU_baba_atadas_voroskereszt6

 

 

„A területünkön lévő nagyobb cégek által biztosított lehetőségekkel élve, rekord mennyiségű adomány gyűlt össze. Decemberen a Zsámbéki-medence településeit, kiemelve Budaörsöt, megszállták a vöröskeresztes angyalkák és több mint 600 családnak tudtuk csodássá tenni a karácsonyát.” – mondta el Nagy Éva.

 

AMBU_baba_atadas_voroskereszt10

 

 

Az AMBU baba átadóján egy együttműködési megállapodást is aláírtak, amelyben a Szent Benedek Gimnázium és Szakképző Iskola elkötelezettséget vállalt a Vöröskereszt eszmeiségének terjesztésére és célkitűzéseinek megvalósításában.

 

A Szent Benedek bázis iskolává vált. Mit jelent ez az Önök számára, és miért fontos az iskola életében?

„A bázisiskola arról szól, hogy a diákjaink között lesznek olyan aktivisták és hivatalos vöröskeresztes tagok, akik tudnak segíteni a Magyar Vöröskereszt tevékenységében.

Egyházi iskolaként van egy olyan küldetésünk is, hogy nem csak tanítunk, nevelünk, hanem szeretnénk jót is tenni az evangélium örömhírén, terjesztésén túl. Szeretnénk az elesetteknek, rászorulóknak segíteni, vagy olyan közösségi programokat megvalósítani amivel a hátrányos helyzetűeknek tudunk segítséget nyújtani.

Diákjaink közül többen aktívan becsatlakoztak a Vöröskereszt különböző kezdeményezésibe. A cipősdoboz akcióba, vagy a Mikulásgyár ajándék gyűjtésébe. Több olyan kalandban vettek részt, ami számukra nagyon pozitív volt.

Mi más, ha nem ez egy egyházi iskola küldetése? Ezzel is tudjuk a szeretetet, amit Jézus képviselt, a gyerekek számára átadni.

Úgy gondolom, hogy ez az együttműködés Budaörsnek is hasznára válhat. Úgy gondolom, hogy nem csak az a jó, ha befogadjuk a diákokat és okosabbá neveljük őket,  fontos az is, hogy társadalmi felelősség vállalásra ösztönözzük őket.” – mondta el Czuczor Gergely.

 

AMBU_baba_atadas_voroskereszt9
A megállapodás aláírása

 

AMBU_baba_atadas_voroskereszt8
A megállapodás aláírása

 

 

Az ünnepélyes aláírást követően AMBU Jancsi került a porondra, és a jelenlévők kipróbálhatták, hogy hogyan kell újra éleszteni. A hamarosan induló elsősegély-tanfolyamok segítségével remélhetőleg minél többen szereznek olyan tudást, amit az életben szükség esetén tudnak majd alkalmazni. 

 

AMBU_baba_atadas_voroskereszt4

 

AMBU_baba_atadas_voroskereszt5

 

 

AMBU_baba_atadas_voroskereszt2

 

 

AMBU_baba_atadas_voroskereszt

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.