Eljárás indult egy egyiptomi költőnő ellen, mert bírált egy muzulmán ünnepnapot

Bíróság elé állítottak szerdán egy költőnőt Egyiptomban, amiért Facebook-oldalán sajnálatát fejezte ki az iszlám áldozati ünnep, az íd al-adha alkalmából levágott állatok miatt.

 

Az egész muzulmán világban őrzött hagyománnyal a hívők arra emlékeznek, hogy Ábrahám próféta készen állt feláldozni saját fiát, eleget téve ezzel isten parancsának. Fátima Náút a próféta jelenését egy “rémálomnak nevezte”, amiért akár több éves szabadságvesztéssel is számolhat.

Egyiptomban már napokkal az áldozati ünnep előtt látni a nyílt utcán kikötött, levágásra szánt teheneket és birkákat. Az íd al-adha napján reggeltől estig dolgoznak a  mészárosok a  kifolyt véren átgázoló autók és járókelők között.

“Ártatlan állatok milliói válnak tíz és fél évszázad óta az emberiség által elkövetett legborzalmasabb mészárlás áldozataivá” – írta Náút, akit hivatalosan az iszlám becsmérlése és felekezeti viszály keltése, illetve a köznyugalom megzavarása miatt fogtag perbe. Az egyiptomi törvények az ábrahámi vallások bármelyikének megsértését hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel büntetik.

Az Egyiptomi Kezdeményezés a Személyi Jogokért nevű civil szervezet felmérése szerint a 2011 januárjában kitört forradalomtól 2013 szeptemberéig 27 embert ítéltek el az említett vád alapján. Emberjogi források szerint az iszlamisták uralta kormány 2013-júliusi megbuktatása óta ez a tendencia töretlen.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.