Botrány lett a szalamandravacsorából Dél-Kínában

Nem volt szerencséjük azoknak a dél-kínai riportereknek, akik egy volt helyi főrendőr szalamandravacsoráját akarták kifigyelni, hogy azután pellengérre állítsák. A sencseni leleplezők lebuktak, de a felindulásukban verekedni kezdő rendőrök sem ússzák meg – számolt be a kínai média kedden.

 

Az oknyomozó írásairól ismert Southern Metropolis Daily (SMD) riporterei csak meg akarták szemlélni közelről a vacsorát, amelyet egy városi étteremben kívánt elkölteni 27 korábbi kollégájával Vang Jing-hang, a helyi rendőrség egyik körzetének volt feje. Hárman a többiek közé vegyülve sikerrel is közelítették meg a terített asztalt, amelyen – mint meggyőződtek róla – egy óriás szalamandra volt a fő fogás.

A vendéglátóknak feltűntek a hívatlan vendégek, és miután kérdőre vonták őket, és ők felfedték magukat, dulakodás közben kaptak néhány pofont is. A 28 dühös ember felháborodását az újságírók telefonjainak és kameráinak elkobzásával nyomatékosította.

Mint utóbb kiderült, a világ legnagyobb kétéltűjeként ismert és védett kínai óriás szalamandra (Andrias davidianus) szóban forgó példánya az előkelő étteremben – köret nélkül – 5400 jüant kóstált, ami körülbelül 238 ezer forintnak felel meg.

A kantoni lap megírta a történteket, s azzal védte munkatársait, hogy ők csak a takarékosságot és a hivatalnokok visszafogottságát hirdető központi kampány közepette egy luxusvacsora bemutatásával kívánták felhívni a figyelmet a feltűnő pénzszórás jelenségének továbbélésére.

A sencseni rendőrség mikroblogján közzétett válaszából az derült ki, hogy az étteremben tenyésztett szalamandrát szolgáltak fel. Arról is beszámoltak, hogy a jelen lévő 15-ből 14 rendőr ellen eljárást indítottak és felfüggesztették őket a szolgálatból. A hivatal a történtek miatt oktatási kampányt is indít “a rendőrök munkastílusának” javítása érdekében.

A köztisztviselők, kormányzati hivatalnokok, pártkáderek viselkedésére és életmódjára vonatkozó takarékosságra és visszafogottságra intő előírásokat a Kínai Kommunista Párt, illetve a különböző állami szervek hirdették meg elsősorban a közintézmények és alkalmazottainak hitele, a lakosság bizalmának visszaszerzése érdekében. Ezzel együtt a médiát is arra bíztatták, hogy vegyen részt a kampányban és a leplezésekben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.