Elítéltek egy egyiptomi orvost női nemi szerv halálos kimenetelű csonkítása miatt

Börtönbüntetéssel zárult hétfőn az első olyan per Egyiptomban, amelyet a nők genitális csonkításának tiltott, de mai napig bevett gyakorlata miatt indítottak: elítéltek egy orvost, aki a beavatkozással egy 13 éves lány halálát okozta.

 

A történelmi jelentőségű per egyetlen “szépséghibája”, hogy a két év és három hónap szabadságvesztésen túl kényszermunkával és 500 egyiptomi font (18 ezer forint) pénzbírsággal is sújtott vádlott nem volt jelen az ítélethirdetésen, tartózkodási helye pedig ismeretlen. Az áldozat apját – a per másik vádlottját – három hónapra ítélték, de börtönbüntetését a törvényszék három évre felfüggesztette.

A két férfit azután állították bíróság elé, hogy a 13 éves Szuheir el-Bátea 2013-ban az orvos magánklinikáján belehalt a “műtétbe”. Nagy felháborodást okozott, hogy egy észak-egyiptomi bíróság tavaly novemberben felmentette a vádlottakat, a fellebbezés nyomán született ítéletet ugyanakkor a 2008-ban betiltott gyakorlat elleni harc fontos mérföldköveként ünnepelték helyi jogvédők.

Sajtójelentések szerint az eljárás alatt az orvos tagadta, hogy genitális csonkítást hajtott volna végre; azt állította, hogy a lány egy “kinövés” eltávolítása közben vesztette életét egy allergiás reakció következtében.

Hírügynökségi értesülések szerint Raszlán Fadl Haláva klinikája továbbra is üzemel, és a novemberi felmentés idején készített körkérdések azt mutatták, hogy a Nílus-delta egy kis településén élő orvos továbbra is a közösség töretlen támogatását élvezi.

Egy 2008-as felmérésből az derül ki, hogy a 15 és 49 év közötti egyiptomi nők 91 százaléka esett át a műtéten, amely mind a muzulmán, mind pedig a keresztény lakosság körében bevett hagyománynak számít. A beavatkozás a csikló és a kisajkak részleges vagy teljes eltávolítását jelenti.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.