Origo – Lázár János: a vitákat nem a nyilvánosság előtt kell megbeszélni

Nem szabad a nyilvánosság előtt tárgyalni a vitákat, mert akkor nem a vita lényegéről szólnak a tudósítások, hanem arról, hogy vita van – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken az Origónak adott interjújában, a Fideszen belüli vitákkal kapcsolatban.

 

A politikus a nemrégiben a Figyelő című hetilapnak adott interjújában tett megjegyzéseivel kapcsolatban azt mondta: minden pártban vannak viták, ez természetes. Ezeket nem “lefojtani kell, hanem lefolytatni”. Ugyanakkor úgy látja, hogy a vitákat nem érdemes a nagy nyilvánosság előtt megbeszélni, mert akkor “más értelmezési keretet kapnak”, akkor nem az ügyről szól a vita, nem a vita lényegéről szólnak a tudósítások, hanem arról, hogy vita van.

“Ez számomra is tanulság” – jelentette ki.

A párt népszerűség-vesztésével összefüggésben úgy nyilatkozott a videóban, hogy “a Fidesz volt sokkal rosszabb helyzetben is, egy-két hónap tendenciáiból nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni”. Kiemelte, hogy a legközelebbi választás 2018-ban lesz, és Kovács László volt MSZP-elnöktől azt tanulták, hogy nem közvéleménykutatást, hanem választást kell nyerni. Hozzátette ugyanakkor, hogy az adatokat nem szabad lebecsülni.

A Fidesz kétharmados parlamenti többségének esetleges elvesztésével kapcsolatban azt mondta: ebben az esetben is jelentős többséggel rendelkezik majd a párt, és sok mindent elvégeztek már az előző ciklusban. “Izgalmas lesz mind a veszprémi, mind a tapolcai választás, nagyon készülünk és el akarjuk nyerni a választópolgárok bizalmát, ha tetszik, meg akarjuk tartani” – fűzte hozzá Lázár János.

Az orosz elnök és a német kancellár hamarosan várható látogatásával kapcsolatban rámutatott: Angela Merkel budapesti útja minden magyar állampolgárnak elismerés. “Ha jól értem Merkel kancellár azért jön Budapestre, hogy megadja a magyaroknak a tiszteletet” – tette hozzá.

Szavai szerint a másik látogatás “már izgalmasabb dolog” és más az olvasata, hiszen az orosz-ukrán háború miatt a régió visszakerült a világpolitika térképére. Magyarország, miután gazdaságilag erős, politikailag stabil ország, ezért minden nagyhatalomnak fontos, ezért fokozódott a külpolitikai aktivitás – mondta.

A miniszter úgy látta, hogy az országot felértékelte, hogy frontvonalra került, ugyanakkor Magyarország nagyon ésszerű politikát folytatott például az orosz szankciók ügyében.

Lázár János az Origónak beszélt a közlekedési nagyberuházásokról is. A következő időszak legfontosabb feladatának nevezte, hogy az összes megyei jogú várost bekössék a rendszerbe. Kiemelte, hogy a mostani uniós fejlesztési ciklusban is lesz pénz a közlekedés-fejlesztésre, mintegy 1200 milliárd forint.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.