Nyílt nap a Budaörsi Rendőrkapitányságon

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Pest megyében is adott.

 

Fontos az utánpótlás biztosítása, ezért a rendőrség rendészeti szakközépiskolai, érettségire épülő, nappali tagozatos szakképzést indít 2015 szeptemberében. A Budaörsi Rendőrkapitányság 2015. január 15-én 13 órától tartotta meg a nyílt nappal egybekötött toborzást.

rendorseg_toborzas3

 

A bemutatókkal egybekötött toborzón az érdeklődő tanulók betekinthettek a rendőri hivatás sokszínűségébe és választ kaphattak arra kérdésre is, hogy miért jó rendőrnek lenni.

A nyílt napon bemutatkozott és ismertette saját szakterületét Orosz János r. alezredes, bűnügyi osztályvezető, Káldi Balázs r. őrnagy, közrendvédelmi osztályvezető, Gulyás Katalin r. alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető és Skáfár Zoltán r. százados toborzó tiszt is.

A programon a diákok láthattak önvédelmi-, intézkedéstaktikai-, valamint rendőrkutyás bemutatót, megismerhették a rendőrség szervezeti felépítését, ízelítőt kaphattak a bűnügyi technikusi munkából, láttak ujjnyomat vételt és kipróbálhatták milyen érzés az előállító helyiségben lenni.

A 2015. szeptember 1-jén induló képzés jelentkezési határideje: 2015. február 13.

rendorseg_toborzas

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.