A német minimálbér tranzit esetén is jár a külföldi szállítmányozó cégek alkalmazottainak

Németországban az óránkénti bruttó 8,5 eurós (mintegy 2700 forint) minimálbér a külföldi szállítmányozó cégek alkalmazottainak is jár, amíg német területen végeznek munkát, akkor is, ha csupán átutaznak az országon – közölték az MTI-vel csütörtökön a német vámhatóságnál és a pénzügyminisztériumban.

 

Németországban január 1-jével vezették be a valamennyi ágazatban egységesen kötelező, óránkénti 8,5 eurós minimálbér intézményét. A szabály az ország területén folytatott munkavégzésre vonatkozik, így azokban az esetekben is, amikor a munkavállaló csak ideiglenesen tartózkodik Németországban, és nem németországi székhelyű cég alkalmazásában áll.

Ebből adódóan a szabály a Németországot érintő nemzetközi szállítmányozási tevékenységre is vonatkozik, vagyis a munkaadó legkevesebb 8,5 eurónak megfelelő összegű bruttó órabért köteles fizetni az alkalmazásában álló gépkocsi, kamion-, vagy buszsofőröknek arra az időre, amíg áthaladnak Németországon – mutatott rá a vámhatóság egy szóvivője.

Ismertette: a közúti fuvarozó cégeknek előzetesen el kell juttatniuk a vámhatóságnak egy német nyelvű, úgynevezett munkavégzési tervet, amelyben jelzik, hogy ki, mikortól és várhatóan meddig végez teher- vagy személyszállítási tevékenységet az országban. A nyomtatványon nyilatkozniuk kell arról, hogy kötelezettséget vállalnak a vonatkozó német jogszabályi előírások betartására, és a hatóságok felszólítására bemutatják az ezt igazoló dokumentumokat, illetve azok német nyelvű fordítását.

A pénzügyminisztérium egy szóvivője elmondta, hogy a minimálbért szabályozó előírások betartását “természetesen” ellenőrzik, és ennek céljából 2019-ig összesen 1600 fővel növelik a vámhatóság személyi állományát.

Hozzátette, hogy a környező országokban a szállítmányozó vállalkozások érdekképviseletei ismerik a január elején életbe lépett szabályt, és több országban, köztük Lengyelországban és Lettországban jogi lépéseket fontolgatnak miatta.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.