Megalapozatlan gyógyhatás állítása miatt bírságolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) harmincmillió forint bírságot szabott ki a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft.-re (HYD) hétfőn nyilvánosságra hozott döntésében, mivel a cég megalapozatlan gyógyhatást tulajdonított Preventa ivóvizeinek. A HYD vitatja a GVH határozatának jogszerűségét és a döntés bírósági felülvizsgálatát kéri.

 

A versenyhivatal közlése szerint a HYD kommunikációjában jogsértő módon tulajdonított a Preventa termékeknek betegségmegelőző, gyógyító hatást. Tájékoztatásuk szerint a cég kommunikációs tevékenysége során több esetben a Preventa termékek megnevezése nélkül ismertette a deutérimcsökkentés gyógyhatásait, illetve a csökkentett deutériumot tartalmazó termékeknek betegség megelőzésére, gyógyítására vagy kezelésére vonatkozó tulajdonságait. A GVH tájékoztatása szerint a HYD tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot alapozott meg azzal, hogy az érintett fogyasztók számára világossá vált: objektív kapcsolat van a Preventa vizek és a deutériumcsökkentés között. A GVH felhívta a figyelmet arra is, hogy élelmiszerek reklámozásakor a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk a fogyasztóvédelmi rendelkezéseken túl az ágazati jogszabályokat is, azaz élelmiszernek nem tulajdonítható gyógyhatás.

A HYD a GVH döntésére reagálva közölte az MTI-vel: álláspontjuk szerint a versenyhivatal vitathatóan ítélte meg azt, hogy a tudományos eredmények ismertetése és a kutató személyének megjelenítése közvetve a Preventa termékek értékesítésének fokozását szolgálták, így ezek sértik az élelmiszerekkel kapcsolatos reklámtilalmakat. Hozzátették: a kiszabott bírság olyan jelentős mértékű, hogy a társaság működését, a további kutatásokat, fejlesztéseket teljesen ellehetetlenítheti, elveheti a lehetőségét a humán felhasználásra szánt gyógyszerkészítmény törzskönyvezésének is.

A HYD szerint a GVH bírság azt sem veszi figyelembe, hogy még abban az esetben is, ha a társaság valóban megsértette volna az élelmiszerek reklámozására vonatkozó előírásokat, a deutériummegvonással kapcsolatos kutatásokról történő korrekt tájékoztatáshoz fűződő jog és társadalmi érdek jelentősebb, mint egy állítólagos jogszabálysértés ilyen súlyú szankcionálása.

A HYD Kft. közleményében hangsúlyozza: a korábbi versenyhivatali vizsgálat nyomán a hivatal által előírt módon alakította át kereskedelmi kommunikációját. A jelenlegi határozat viszont a cég szerint azt mutatja, hogy a GVH versenytanácsának ez mégsem felel meg; a korábbi határozat többféle módon is értelmezhető. A határozat nem adott világos, egyértelmű támpontot, iránymutatást a cég jövőbeli kommunikációját illetően, így szinte bármikor újabb bírság róható ki rá, amely sértheti a tisztességes eljáráshoz való jogot és jogbiztonságot – emelte ki a HYD közleményében.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.