A megyei útdíj nem csak budaörsi ügy – Wittinghoff–Fónagy beszélgetés az ATV-n

(Budaörs, 2015. január 12. – Budaörsi Infó) 2015. január 11-én az ATV Szabad Szemmel című műsorában Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere és Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a januártól bevezetésre került megyei útdíjjal kapcsolatban beszélgettek Mészáros Antónia műsorvezető moderálásával.

 

Érvek és ellenérvek találkoztak a beszélgetés során, és az egyértelműen kiderült a műsorból, hogy melyek azok a lépések, amelyeket Wittinghoff Tamás polgármester elvárna a kormánytól az útdíjjal kapcsolatban.

A beszélgetés során Fónagy János államtitkár elmondta, hogy a kormány intézkedése semmiképpen nem volt elhamarkodott. A műsorvezető kérdésére, miszerint miért volt szükség a törvény rohamléptékben való bevezetésére azt válaszolta, hogy nem rohamléptékben vezették be, és a megfelelő figyelmeztető táblák már időben kint voltak, bár két három napos késéssel. „Minden új rendelkezésnek megvannak a kezdeti akadozásai.” – mondta Fónagy János.

Mint a beszélgetésből kiderült a kormánynak a megyei autópályadíjjal nem a plusz bevétel szerzés volt a célja, hanem az, hogy a forgalomban résztvevők terheit enyhítsék. Így, aki nap mint nap a munkahelyére autóval közlekedik, és ez a távolság csupán néhány kilométer, annak immár nem szükséges 43 000 Ft-ért megvásárolnia az éves autópálya matricát, hanem a megyei matrica segítségével ezt a költségét 5 000 Ft-ra csökkentheti.

Wittinghoff Tamás elmondása szerint már januárban tapasztalható volt Budaörsön a város belső forgalmának növekedése, azonban hozzátette, hogy ezek az adatok alapján még nem lehet pontos mérleget vonni, hisz még sokan vannak szabadságon, vagy nem ismerik és használják megfelelően a rendszert.

A polgármester arra számít, hogy a józan belátás fog győzni, és a kormány változtatni fog ezen a törvényen, hisz véleménye szerint az új rendszernek vannak jó elemei és nyertesei is, azonban korrekcióra szorul. Elmondása szerint lehet olyan megoldást kidolgozni közösen, hogy ez mindenkinek jó legyen.

 

budaors_szabadsag_ut_2015jan8

Autóforgalom Budaörsön a Szabadság úton 2015. január 8-án

 

Budaörs egyedi és különleges helyzetben van, hisz az autópálya pont keresztbeszeli a várost és így, aki az egyik oldalról át kíván menni másikra, ha a pályát használná, az már díjköteles. Valószínűsíthető, hogy ezek az emberek nem fogják megvásárolni a megyei matricát, hanem a város belső forgalmát terhelik majd. Az ő szemszögükből nézve ez így logikus, a város szempontját tekintve viszont, közlekedésszervezési és környezetvédelmi szempontból is hátrányos. Ez az egyértelmű és racionális magyarázat arra, hogy miért nevezik sok esetben Budaörsöt és polgármesterét a legharcosabbnak ebben az ügyben.

Wittinghoff Tamás a stúdióbeszélgetésben elmondta még, hogy bár számos hiba található az új rendszerben, de ha ezeket kiküszöbölik, akkor akár jó is lehet ez a törvény.

Fónagy János kijelentette, hogy a kormány számára nem csupán olyan levelek érkeztek, amelyben az új törvény hátrányait taglalják, hanem van pozitív visszacsatolás is. Az államtitkár úr azt ígérte, hogy a beérkezett észrevételeket át fogják nézni, és ennek tükrében meghozzák a megfelelő döntéseket a hónap végén.

Budaörs polgármestere hozzátette, hogy csupán azt szeretnék, ha az alapvető igazságtalanságokat kiküszöbölnék.

„Azokat a problémákat kellene megoldani, ami környezetvédelmi és forgalomszerezési szempontból károkat okoz. Kárt okozni, nyilvánvalóan a kormánynak sincs szándékában.”

 

Autóforgalom Budaörsön a Szabadság úton 2015. január 10-én a déli órákban

Autóforgalom Budaörsön a Szabadság úton 2015. január 10-én

 

Műsorvezetői kérdésére az államtitkár elmondta, hogy a törvény bevezetése előtt végeztek hatástanulmányokat, és hogy nem szereti a „misztikus szakértőkre” való hivatkozást.

„Nekünk az induló törekvésünk az volt, hogy minél több ember vegyen éves matricát. Magyarországon az eladott matricáknak 2,2 %-a csupán az éves matrica, ez Nyugat-Európában 78%. Azt nem lehet elvárni, hogy egy napi 6-8-10 km-es útért valaki vegyen 43 000 Ft-ért matricát. Ezért az volt a szándék, hogy 5 000 Ft-ért elérhető legyen a megyei matrica.”

A műsorvezető felvetette, hogy akár lehetett volna olyan rendszert csinálni, ahol csökkentik az éves matrica árát. Ez motiválhatta volna az embereket arra, hogy többen vásároljanak. Ez mellett még bevezethették volna a megyei matrica rendszert is, és úgy mozgathatták volna árakat, hogy akár még plusz árbevétele is származhatott volna a kormánynak anélkül, hogy az elkerülő utakat fizetőssé tennék. Ezzel Wittinghoff Tamás is egyetértett.

Fónagy János hozzátette, hogy az elveik fenntartandók, aki használja az utat az fizessen, és mindenki egyformán legyen elbírálva.

„Igazat adok a polgármester úrnak. Az biztos, hogy Budaörsnek se jó, hogy budaörsi ügyet kreálunk ebből, egy elvi kérdésről beszélünk. Az alapvető elvekben a kormánynak igaza van, a beérkező észrevételeket figyelembe véve megtesszük a szükséges lépéseket a technikai megvalósításhoz.”

 

Autóforgalom Budaörsön a Szabadság úton 2015. január 12-én

Autóforgalom Budaörsön a Szabadság úton 2015. január 12-én

 

A beszélgetéshez számtalan hozzászólás érkezett a közösségi oldalon. Itt van egy a sok vélemény közül: „Taktikus beszélgetés volt, ebből most nem lehetett többet kihozni. Pesszimista vagyok, nem bízom benne, hogy a kormány enged a sztrádadíjból Budaörs vonatkozásában. Ez nem is Fónagyon fog múlni. Amúgy szerintem a megyei matricarendszer ebben a mostani formában nem jó, éves szinten a legtöbb autósnak egy olcsóbb éves matrica jobb lenne. Arról nem beszélve, hogy a mai számítástechnika mellett akár napi, félnapi matricák megvételét is meg lehetne oldani, így valószínűleg többen használnák a sztrádát egy-egy alkalmi, nem rendszeres útjuk során.”

Reméljük, hogy a hozzászólónak nem lesz teljesen igaza, és Budaörs javára változik majd a rendszer. A beszélgetés után talán ennél egy kicsit optimistábbak lehetünk. Vagy nem?

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

1 Komment

  1. […] január 14. – Budaörsi Infó) Budaörs és polgármestere immár napi szinten szereplője az országos médiáknak, amióta a megyei útdíj bevezetésre került. A város lépése, hogy az M1-M7 bevezető szakasz […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.