Terrorizmus elleni menet Párizsban

Hatalmas tömeg részvételével megkezdődött vasárnap Párizsban a terrorizmus elleni történelmi tiltakozó felvonulás, amelynek élén mintegy ötven ország állam- és kormányfője vonult fel Francois Hollande francia államfő oldalán.

 

A politikusokkal párhuzamosan egy másik útvonalon a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni szerdai véres merénylet és az azt követő túszejtések 17 áldozatának hozzátartozói indultak el.

Mindkét csendes menet a République (Köztársaság) tértől indult és az onnan három kilométerre található Nation (Nemzet) térre fog megérkezni.

A politikai vezetők karöltve, némán mentek, a francia elnökbe balról Angela Merkel német kancellár, jobbról Ibrahim Boubacar Keita mali elnök karolt. Az első sorban volt látható többek között Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke. Mögöttük vonult más államok vezetőinek társaságában Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

A világ vezető politikusai autóbuszon érkezetek a francia elnöki hivatalból, ahol Hollande előzetesen vendégül őket. A politikusokat – akik közül többen is üdvözölték a menet menti házak ablakában lévő embereket – hatalmas tapssal fogadta a tömeg.

Az emberek a tüntetést biztosító rendőrökkel is kezet fognak, megölelik őket, gratulálnak ahhoz, hogy péntek este befejeződött a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni támadással kezdődött franciaországi terrorcselekmény-sorozat, miután a biztonsági erők két párhuzamos akcióban megölték a merénylet elkövetésével gyanúsított két testvért, valamint a Párizsban egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtő iszlamista fegyverest is, az utóbbi helyszínen azonban négy túsz is meghalt.

A megemlékező menet várhatóan több órán fog vonulni, miután a République téren kora délelőtt óta hatalmas tömeg gyűlt össze. Az emberek gyertyákat gyújtanak és virágokat helyeznek el a téren álló, a francia köztársaságot szimbolizáló Marianne szobor lábánál.

A République tér néhány perc sétára található a Charlie Hebdo szerkesztőségétől, ahol szerdán két dzsihádista lemészárolta a lap teljes vezetőségét és két rendőrt is megöltek. Az utóbbi napok támadásaiban 17-en haltak meg és 20-an sebesültek meg.

 

 

 

 Több mint 2,5 millióan tüntettek

 

Több mint 2,5 millióan vonultak utcára Franciaországban vasárnap a terrorizmus elleni történelmi tiltakozó felvonulásokon.

Párizsban “a tüntetők az eredetileg kijelölt útvonalaknál jóval szélesebb területen vonultak, ezért képtelenség megszámolni őket” – közölte a franca belügyminisztérium.

Korábban a szervezők másfél millióra becsülték a fővárosban a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni szerdai véres merénylet és az azt követő túszejtések 17 áldozatainak emlékére rendezett megemlékezésen résztvevők számát, s a vidéki városokban is több mint egymillióan tüntettek.

A párizsi République (Köztársaság) téren a francia köztársaságot szimbolizáló Marianne szobor lábánál fiatalok és idősek, gyerekek és szüleik, franciák és külföldiek, muzulmánok és zsidók együtt adóztak az áldozatok emléke előtt.

A térről több útvonalon is elindultak az emberek a Nation (Nemzet) tér felé “Charlie vagyok, zsidó vagyok, rendőr vagyok” feliratú táblákat tartva a magasba. Volt aki “Muzulmán vagyok, de nem terrorista”, “Charlie Akbar” (Charlie a legnagyobb), “Francia vagyok és nem félek”, “A tinta folyjon, ne a vér!”, “A szólásszabadságnak nincs vallása” felirattal érkezett, sokan a francia nemzeti zászlót lengették.

A nyugodtan hömpölygő, jó hangulatban megemlékező tömeg rendszeresen a Charlie szót skandálta, és többször spontán módon elénekelte a Marseillaise-t, a francia himnuszt.

Az emberek beszélgettek egymással, mosolyogtak, a tüntetést biztosító rohamrendőrök láttán pedig tapsviharban törtek ki és azt kiabálták, hogy “köszönjük”, amiért péntek este a három napig tartó franciaországi terrorcselekmény-sorozat után a biztonsági erők két párhuzamos akcióban megölték a Charlie Hebdo merénylet elkövetésével gyanúsított két testvért, valamint a Párizsban egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtő iszlamista fegyverest is, az utóbbi helyszínen azonban négy túsz is meghalt.

“Még soha nem voltam tüntetésen” – mondták sokan az újságírók kérdésére, hogy miért jöttek el.

A 47 éves Pierre fontosnak tartotta a sajtószabadság iránti ragaszkodását és a szolidaritást kifejezni, miután példátlan módon egy lapnak gyakorlatilag a teljes szerkesztőségét kivégezték a terroristák.

A francia televíziók tudósítása szerint a II. világháború végének ünneplése óta nem volt ilyen jelentős tömegmegmozdulás Franciaországban.

A menet élén Francois Hollande államfő oldalán mintegy ötven ország állam- és kormányfője vonult fel. A politikusok egy perc megállással és néma csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt. Közülük egyesek, így Ahmet Davutoglu török miniszterelnök, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, Ali Bongo gaboni elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétét is bírálta több francia lap, például a Le Monde is, arra hivatkozva, hogy “ők kevéssé a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság tiszteletben tartásáról ismertek”.  A liberális lap kérdésére a francia elnöki hivatal közölte: “Tekintettel arra a világméretű bajra, amelyet a terrorizmus jelent, mindenkit szívesen látunk, mindazokat, akik készek segíteni minket ezen csapás leküzdésében. A terroristák a sajtószabadságra és a rendőrökre támadtak, antiszemita cselekményeket hajtottak végre. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy különbséget tegyünk az országok között és megbélyegezzük őket. Ezek a vezetők egyértelműen elítélték a Charlie Hebdo elleni támadást” – olvasható a francia elnöki hivatal közleményében.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.