Két francia fiatal akart Magyarországon át eljutni az Iszlám Államhoz

A rendőrség munkatársai decemberben Kelebiánál két fiatal francia férfit fogtak el, akik Magyarországon keresztül akartak eljutni a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz – hangzott el csütörtök este a TV2 Tények című hírműsorában.

 

Hajdu János, a TEK főigazgatója a TV2 riporterének azt mondta, hogy információik voltak a fiatalokról, ezek alapján tartóztatták fel, majd adták át őket a francia hatóságoknak. A fiatalok a céljaikról keveset árultak el, de a TEK úgy tudta, hogy csatlakozni akarnak” a közel-keleti és az észak-afrikai cselekményekhez” – tette hozzá.

A főigazgató szerint nem elszigetelt és nem egyedi az eset. Hozzátette, hogy olyan magyarról, aki hasonló céllal indult volna az említett térségbe, nem tud, “de nem állok mind a tízmillió magyar állampolgár mögött”.

Tavaly novemberben Kelebiánál egy fiatalkorú holland lányt tartóztattak fel, aki az Iszlám Államhoz akart eljutni. A lányt egy rendőri ellenőrzés során azonosították, a TEK őrizte, majd november 4-én átadta a holland hatóságoknak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.