Ebolás beteget kezelnek Glasgowban

Ebolafertőzéssel kezelnek egy beteget a skóciai Glasgowban. A pácienst hamarosan Londonba, az ebolafertőzöttek kezelésére kialakított kórházi részlegbe szállítják, és felkutatják azokat az utasokat, akikkel a beteg a hétvégén együtt utazott.

 

A skót kormány hétfői esti bejelentése szerint a fertőzött egy ápolónő, aki az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai Sierra Leonéból tért haza vasárnap este, Casablanca és London érintésével.

A beteg hétfőn észlelte magán a fertőzés első tüneteit, ezután vizsgálatoknak vetették alá, és hétfő este kimutatták szervezetében az ebolavírust. Ezután egy skóciai kórház elkülönítő részlegére szállították és megkezdték kezelését.

A beteg a londoni Heathrow repülőtérről vasárnap késő este, a British Airways légitársaság BA1478-as számú járatával utazott Glasgowba.

A skót kormány kéri mindazokat, akik ezen a járaton utaztak, hogy a Nagy-Britanniából hívható 08000 858531-es telefonszámon értesítsék az egészségügyi hatóságokat. A British Airways repülőgépén 71-en utaztak.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök hétfő esti edinburghi sajtóértekezletén kijelentette: “ésszerű elővigyázatossági intézkedésként” a skót egészségvédelmi szervezet (Health Protection Scotland, HPS) felkutatja azoknak a járatoknak az utasait, akikkel a beteg a Casablancából Londonba, illetve a Londonból Glasgowba tartó repülőgépeken együtt utazott. Az utasokkal a HPS szakértői kapcsolatba lépnek, és “megfelelő tanácsokkal” látják el őket.

Nicola Sturgeon közölte azt is, hogy a beteget hamarosan a londoni Royal Free kórházba szállítják át. Nagy-Britanniában ezt a kórházat jelölték ki és szerelték fel az ebolafertőzöttek biztonságos elkülönítésére és kezelésére.

Itt kezelték augusztusban az első brit ebolafertőzöttet is. A fiatal férfit – aki egy jótékonyság szervezet egészségügyi szakértőjeként az ebolajárvány leküzdésében segédkezett a helyi hatóságoknak – már betegen szállították haza a brit királyi légierő különlegesen kialakított kórházrepülőgépén ugyancsak Sierra Leonéból. A páciens néhány hét múlva gyógyultan távozott.

A most megbetegedett egészségügyi dolgozó az első brit állampolgár, akin már hazaérkezése után jelentkeztek az ebolafertőzés tünetei.

A skót kormányfő hétfő esti sajtótájékoztatóján jelenlévő egészségügyi szakértők hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a betegség nagy-britanniai továbbterjedésének veszélye “elhanyagolható”, mivel a fertőzött ápolónő kezelése a tünetek jelentkezésének rendkívül korai szakaszában elkezdődött, és a vírus egyébként sem terjed közvetlenül a levegőn keresztül.

A legnagyobb brit repülőtereken – köztük a londoni Heathrow-n is, ahol a beteg ápolónő vasárnap este átszállt a Glasgowba tartó járatra – október közepe óta szűrik a Libériából, Sierra Leonéból és Guineából érkezőket, de a brit egészségügyi hatóságok is elismerték annak idején, hogy e gyors szűrésekkel aligha lehet hatékonyan megelőzni az ebolavírus nagy-britanniai megjelenését.

Sally Davies angol-walesi tiszti főorvos a szűrés októberi megkezdése előtt kijelentette, hogy a következő hónapokban előfordulhat “néhány” ebolamegbetegedés Nagy-Britanniában, a brit lakosságot fenyegető kockázat azonban továbbra is alacsony.

 

 

 

Újabb két gyanús esetet vizsgálnak Nagy-Britanniában

Két újabb ebolagyanús pácienst vizsgálnak Nagy-Britanniában – közölték kedden a brit egészségügyi hatóságok.

Előző nap egy ápolónőnél, aki a járvány sújtotta nyugat-afrikai Sierra Leonéból tért haza, már kimutatták a fertőzést a skóciai Glasgowban. Az ápolónőt kedden a londoni Royal Free kórházba szállították át. Nagy-Britanniában ezt a kórházat jelölték ki és szerelték fel az ebolafertőzöttek biztonságos elkülönítésére és kezelésére.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök kedden a BBC rádiónak nyilatkozva közölte: a skót hatóságok egy másik egészségügyi dolgozót is vizsgálnak, aki szintén Nyugat-Afrikából tért haza. Sturgeon szerint “alacsony a valószínűsége” annak, hogy ez a páciens is ebolafertőzött lenne, mivel az ebolával kezelt ápolónőtől eltérően ő nem érintkezett közvetlenül betegekkel afrikai munkája során.

A másik újabb ebolagyanús esetet a délnyugat-angliai Cornwall megyében vizsgálják. Itt is egy olyan páciens jelentkezett a hatóságoknál, aki a nyugat-afrikai járványövezetben járt.

Az angol közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) keddi közleménye szerint a betegen több tesztet is elvégeznek, és ezek egyike szolgál az esetleges ebolafertőzöttség kimutatására. A PHE szerint legalább 24 órába telik, mire a vizsgálatok eredményt hoznak, a pácienst addig a Truro városban működő Royal Cornwall Hospital kórház elkülönítőjében tartják megfigyelés alatt.

A szolgálat hangsúlyozta, hogy elővigyázatossági jellegű vizsgálatokról van szó, és az ebola kezdeti tünetei hasonlóak számos más trópusi betegség, köztük a malária jeleihez.

Az igazoltan ebolafertőzött skót ápolónőt kedd délelőtt szállították át Glasgowból Londonba. A beteg a brit királyi légierő (RAF) egyik különlegesen kialakított repülőgépén, egy inkubátorszerű izolációs berendezésben tette meg az utat a skót nagyvárosból az északnyugat-londoni Northolt városnegyed közelében működő RAF-légitámaszpontra. Innen a légierő mentőautójával, rendőrségi biztosítással vitték a közeli Royal Free kórház speciális elkülönítő részlegébe.

Ugyanitt kezelték augusztusban az első brit ebolafertőzöttet is. A fiatal férfit – aki egy jótékonysági szervezet egészségügyi szakértőjeként az ebolajárvány leküzdésében segédkezett Sierra Leonéban – már betegen szállították haza. A páciens néhány hét múlva gyógyultan távozott.

A most megbetegedett egészségügyi dolgozó az első brit állampolgár, akin már hazaérkezése után jelentkeztek az ebolafertőzés tünetei. Nagy-Britanniában az ebolavírus négy évtizeddel ezelőtti felfedezése óta eddig soha nem fordult elő behurcolt ebolafertőzés.

Jeremy Hunt egészségügyi miniszter elnökletével ülést tartott a brit kormány különleges helyzetek idején összehívott válságtestülete, a COBRA. Az értekezlet után Hunt a BBC-nek nyilatkozva felidézte, hogy az angol-walesi tiszti főorvos, Sally Davies már az ősszel valószínűsítette “nagyon csekély számú” ebolafertőzés nagy-britanniai megjelenését.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a brit lakosságot fenyegető fertőzési kockázat “rendkívül alacsony”. Megerősítette ugyanakkor, hogy a brit hatóságok felveszik a kapcsolatot azoknak a repülőgépeknek az utasaival, amelyekkel az ebolával kezelt beteg a hétvégén Casablanca érintésével Londonba, majd Londonból Glasgowba utazott.

A legnagyobb brit repülőtereken – köztük a londoni Heathrow-n is, ahol a beteg ápolónő vasárnap este átszállt a Glasgow-ba tartó járatra – október közepe óta szűrik a Libériából, Sierra Leonéból és Guineából érkezőket. Kedden kiderült, hogy vasárnap esti érkezése után az azóta megbetegedett ápolónőt is megvizsgálták Heathrow-n, ahogy ezt a járványtérségből visszatérő összes brit egészségügyi dolgozó esetében rutinszerűen teszik, ám mivel akkor még jól érezte magát, és láza sem volt, továbbengedték a csatlakozó glasgow-i járatra.

A brit egészségügyi hatóságok hangsúlyozták, hogy az ebolabetegek csak a tünetek megjelenése után válnak fertőzővé, és mivel az ápolónőn csak másnap, már Glasgowban jelentkeztek a betegség jelei, a vele együtt utazók fertőződési kockázata “elhanyagolható”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.