Főpróbának szánt békés tüntetés Budaörsön az útdíj bevezetése ellen

(Budaörs, 2014. december 22. – Budaörsi Infó) 2014. december 21-ére Büki Zoltán az egyik közösségi oldalon tüntetést szervezett Budaörsön a kormány útdíj bevezetési terve ellen. Megközelítőleg 200-250-en vehettek részt a demonstráción, ahol beszédet mondott a szervező Büki Zoltán; Budaörs polgármestere: Wittinghoff Tamás; Szabó Szabolcs, Csepel országgyűlési képviselője és egy budaörsi háziasszony: Körömi Csenge. A demonstráció végén egy percre lezárták az M1/M7-es autópálya közös szakaszának egy részét. A rendezvényen feltűnően erős volt rendőri jelenlét.

 

 

Büki Zoltánról már korábbi cikkünkben olvashattak, ahol a Budaörsi Infónak adott interjújában elmondta, hogy a tüntetésnek lesz folytatása, amennyiben a kormány nem tér jobb belátásra.

“2015. január 10-én nagyobb akcióra készülünk. Az ország 20-25 helyszínén teljes útlezárást szervezünk. M1-M3-M5-ös, Nyíregyháza, Kecskemét, Debrecen, Győr… Az kicsit komolyabb lesz. Ha ennek és a teljes útzárnak sem lesz eredménye, akkor van még néhány ötlet a tarsolyunkban.”

Büki Zoltán a budaörsi tüntetésen is megismételte, hogy ha a mostani figyelmeztetésnek szánt kisebb lezárást nem veszik komolyan, és a kabinet nem vonja vissza döntését, akkor januárban országszerte már akár 25 helyszínen, és nem csak egy percig lassítják le a forgalmat.

buki_zoltan_tuntetes

Büki Zoltán

 

civil_demonstr_uttdij_ellen_budaors_2014dec21

 

tuntetes_autopalya_dij12

 

Wittinghoff Tamás, Budaörs független polgármestere (BFE) beszédében elmondta, hogy amennyiben az útdíjat valóban bevezetik ezen a szakaszon, akkor a forgalom nagy része átterelődne a város belső útjaira, ami megbénítaná a forgalmat.

“A reggeli és a délutáni csúcsidőben  már így is nagyon sokan járnak ezeken az utakon. Ha még ezt megterhelik azzal, hogy fizetni is kell, akkor a belső agglomerációból a munkába járáshoz, illetve a gyerekek iskolába viteléhez szükséges utakat keresik majd, hogy mely alternatív lehetőségeket lehet majd megtalálni. Az Etele tér kialakulása miatt egy földalatti körforgalom fog épülni, olyan dugó van már így is, hogyha még majd fizetni kell azért, hogy itt az autópályán lehessen közlekedni, mindenki keresni fogja azokat az utakat, amelyek aztán agyon fogják terhelni a településeket.”

Wittinghoff Tamás megemlítette, hogy a sajtóból értesült csak a kormány útdíjemelési tervéről, és az utólag összehívott, “egyeztetésnek nevezett fórumokon is biodíszletnek akarták felhasználni a polgármestereket“. Szerinte “nonszensz, hogy az agglomerációs települések éveken át küzdöttek azért, hogy a tehermentesítő utakra tereljék a forgalmat, most pedig újra a lakóövezetekre zúdul a gépkocsik áradata”.

Budaörs polgármestere elmondta még, hogy az ország költségvetéséhez képest viszonylag kis összegű bevételért teszik tönkre a térség közlekedését, “a bevezető utak díjasításától remélt 1,7 milliárdnál 35-ször költenek többet jövőre stadionépítésre”.

 

tuntetes_autopalya_dij11

Wittinghoff Tamás

 

tuntetes_autopalya_dij5

 

tuntetes_autopalya_dij10

Körömi Csenge

 

tuntetes_autopalya_dij3

Szabó Szabolcs

 

utzar

A főpróbának szánt tüntetés valóban békés, és az ünnepekhez méltóan visszafogott volt Budaörsön, s bár az kétséges, hogy sikerülhet-e ennyivel visszakozásra bírni a kormányzatot, tény, hogy Pest megyében sok olyan fideszes települési vezető is van, akik a demonstrálók oldalán állnak.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.