Hétvégi házba „költözött”

A törökbálinti rendőrök egy 38 éves férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást magánlaksértés vétség, valamint lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Tamás 38 éves pécsi lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a 2014. december 6-át megelőző – pontosabban nem meghatározható – időszakban egy törökbálinti hétvégi házába a nyitott kapun és bejárati ajtón keresztül a sértett tudta és beleegyezése nélkül bement, majd az ingatlanban tartózkodott és az ott található berendezési tárgyakat és szolgáltatásokat használta.

Továbbá 2014. október 8-án 12 óra és 2014. december 5-én 13 óra közötti időben egy másik törökbálinti hétvégi ház ablakát befeszítette, bement a házba, de onnan nem tulajdonított el semmit.

 

Sz. Tamást a törökbálinti rendőrök 2014. december 8-án fogták el abban az ingatlanban, melybe beköltözött, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A további eljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.