NGM: 95,9 milliárd forintos többlettel zárt novemberben az államháztartás

Az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi többlete 95,9 milliárd forint volt idén novemberben, így a hónap végére a hiány 713,7 milliárd forintra, az éves előirányzat 72,5 százalékára mérséklődött – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az előzetes adatokat.

 

A központi költségvetés 938,2 milliárd forintos hiánnyal, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 198,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 26,3 milliárd forintos többlettel zártak.

A tárca kiemeli, hogy az éves, európai uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a bruttó hazai termék (GDP) 2,9 százaléka; a pénzforgalmi adatok a cél teljesíthetőségét erősítik meg.

Az NGM közleménye szerint a gazdasági növekedés felfutása, a foglalkoztatás bővülése, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek jelentősen javítják a költségvetés számait.

A kiadások és a bevételek a szokásos évenként ismétlődő módon, időben eltérően oszlottak meg, emiatt a hiányszámok 2014-ben sem időarányosan változtak: míg az év első felében a kiadások meghaladták a bevételeket, addig az év második felében a hiány csak kis összegben növekedett, egyes hónapokban – mint idén szeptemberben, októberben és novemberben – csökkent is.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.