„Hull a pelyhes” az Ifjúsági Klubban

(Budaörs, 2014. december 9. – Budaörsi Infó) A Városi Ifjúsági Klub „Hull a pelyhes” címmel pályázatot hirdetett, ahová december 1-jéig küldhették el az alsósok rajzaikat és történeteiket. Több mint 140 gyerek pályázott, közeleg az eredményhirdetés. A zsűrinek nagyon nehéz dolga lesz, azonban december 13-án kiderül, hogy melyik budaörsi iskola kis művészei nyerik meg a versenyt.

 

A „Hull a pelyhes” pályázat november elején indult útnak, a szervezők azt kértek a kicsiktől, hogy 3-5 fős csoportokban nevezzenek, írjanak egy saját mesét és küldjenek hozzá rajzokat karácsony témakörben.

Márton Júlia a Városi Ifjúsági Klub vezetője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a pályázat eredményhirdetése 2014. december 13-án, 10 órakor lesz a Károly király út 3. szám alatt, 11 órakor pedig a Krampusz karácsonya című színházi előadást nézhetik meg a résztvevők.

„A december más mint a többi hónap, hisz a csodákról és a várakozásról szól. Egy olyan programot szeretettünk volna létrehozni, ami büszkeséggel és örömmel tölti el a legkisebbeket is, és nem csak az ünnepekről szól, hanem kifejezetten a gyerekekről.”

 

Hány pályamű érkezett a kisiskolásoktól?

„A felhívásra kilenc osztály jelentkezett, összesen 143 gyerek pályázata érkezett be hozzánk, és 36 különböző rajzot és mesét készítettek el. A legtöbb pályázat a Herman Ottó Általános Iskolában született, de sok alkotást kaptunk a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskolából, a Budaörsi 1. Számú Általános Iskolából és a Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola és Óvodából is.”

 

hull_a_pelyhes_palyazat3

 

Tamás Anita a Városi Ifjúsági Klub kulturális szervezője és a program koordinátora a Budaörsi Infónak azt is elárulta, hogy több értékes tárgyjutalomban részesülnek majd a gyerekek. Lesznek fődíjak, és különdíjak is.

„Könyveket, papír és írószer készleteket, könyvvásárlási utalványokat, labdákat és hátizsákokat fogunk kiosztani a nyertesek között. A különdíjasoknak pedig kisebb ajándékcsomagokkal vagy tortával kedveskedünk, melyeket különböző támogatóink biztosítottak. A díjkiosztót követően a pályázaton résztvevők egy jutalom színházi előadást tekinthetnek meg, ezzel is kedveskednénk mindenkinek, aki hozzájárult a pályázat sikerességéhez.

A tanároknak mindenképpen szeretnénk külön köszönetet mondani, hisz az ő segítségük nélkül ez a program nem jöhetett volna létre. Ők voltak azok, akik motiválták a kicsiket, és személyesen eljuttatták hozzánk a rajzokat és a meséket.”

hull_a_pelyhes_palyazat2

Tamás Anita

 

A díjkiosztót követően mi lesz a rajzok és a mesék sorsa?

„Nemrég újult meg az Ifjúsági Klub épülete, az alsó szint falai üresen állnak és gyerek rajzokért kiáltanak. Ezért azt tervezzük, hogy január végéig itt fogjuk kiállítani az összes rajzot. A mesék pedig a Budaörsi Infó Online-on, a www.budaorsiinfo.hu-n lesznek olvashatóak a díjkiosztó után folyamatosan.”

 

Mi lesz a következő pályázat, amivel készül az Ifjúsági Klub?

„Jövőre indítunk egy új művészeti sorozatot „Wanted” címmel, ahová fiatal budaörsi művészek, írók, festők, fotográfusok, szobrászok stb. jelentkezhetnek. Közülük választunk ki egy-egy tehetséget, akinek a munkáit szeretnénk kiállítani az adott hónapban a Klub falain.”

 

Természetesen, ahogy a „Hull a pelyhes” pályázatot is, úgy kísérjük majd figyelemmel a következő évben a „Wanted”-ot is, és beszámolunk róla hónapról hónapra. A kiállításra kerülő művek alkotóiról olvashatnak majd rendszeresen internetes portálunkon. Addig is írják be a naptárba december 13-át,  a „Hull a pelyhes” díjkiosztójának időpontját.

 

 

hull_a_pelyhes_palyazat

 

(Budaörsi Infó)

 

 

 

 

facebook:

10 hozzászólás

  1. […] 2014 december 13. – Budaörsi Infó) A Városi Ifjúsági Klub „Hull a pelyhes” címmel pályázatot hirdetett, ahová december 1-jéig küldhették el az alsósok rajzaikat és történeteiket. Több mint 140 […]

  2. […] 2014. december 14. – Budaörsi Infó) 2014. december 13-án volt a “Hull a pelyhes” mese és rajzpályázat eredményhirdetése. A Budaörsi Infó úgy döntött, hogy […]

  3. […] 2014. december 14. – Budaörsi Infó) 2014. december 13-án volt a “Hull a pelyhes” mese és rajzpályázat eredményhirdetése. A Budaörsi Infó úgy döntött, hogy […]

  4. […] 2014. december 17. – Budaörsi Infó) 2014. december 13-án volt a “Hull a pelyhes” mese és rajzpályázat eredményhirdetése. A Budaörsi Infó úgy döntött, hogy […]

  5. […] 2014. december 18. – Budaörsi Infó) 2014. december 13-án volt a “Hull a pelyhes” mese és rajzpályázat eredményhirdetése. A Budaörsi Infó úgy döntött, hogy felkarolja […]

  6. […] 2014. december 19. – Budaörsi Infó) 2014. december 13-án volt a “Hull a pelyhes” mese és rajzpályázat eredményhirdetése. A Budaörsi Infó úgy döntött, hogy felkarolja […]

  7. […] 2014. december 21. – Budaörsi Infó) 2014. december 13-án volt a “Hull a pelyhes” mese és rajzpályázat eredményhirdetése. A Budaörsi Infó úgy döntött, hogy felkarolja […]

  8. […] 2014. december 24. – Budaörsi Infó) 2014. december 13-án volt a “Hull a pelyhes” mese és rajzpályázat eredményhirdetése. A Budaörsi Infó úgy döntött, hogy felkarolja […]

  9. […] 2014. december 18. – Budaörsi Infó) 2014. december 13-án volt a “Hull a pelyhes” mese és rajzpályázat eredményhirdetése. A Budaörsi Infó úgy döntött, hogy felkarolja […]

  10. […] 2014 december 30. – Budaörsi Infó) A Városi Ifjúsági Klub „Hull a pelyhes” címmel pályázatot hirdetett, ahová december 1-jéig küldhették el az alsósok rajzaikat és történeteiket. Több mint 140 […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.