Legalább háromszázezer gyereket szeretne megajándékozni a Mikulásgyár

Legalább háromszázezer gyerek karácsonyát akarja szebbé tenni a Mikulásgyár nevű jótékonysági adománygyűjtő akció, amely december 5-től 21-ig várja az adományokat több gyűjtőponton, vagy akár ingyenes postai küldemények formájában.

A 10 éves jubileumát ünneplő kezdeményezés idei célja, hogy minden eddiginél több nehéz helyzetben élő család karácsonyát tegye szebbé – emelte ki Zsolnai Endre az akció főszervezője a program pénteki megnyitóján a budapesti 56-osok terén felállított központi helyszínen.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója hangsúlyozta: az akcióban a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban jó minőségű játékokat és ruhaneműket, tartós élelmiszereket és tisztítószereket várnak.

Kardos István az önkéntesség világnapjához kapcsolódva felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet mindennapi munkáját egész évben országszerte több mint 3000 önkéntes segíti, akik nélkül nem csak a Mikulásgyárhoz kapcsolódó feladatok elvégzése, de a többi akció is megvalósíthatatlan lenne.

Molnár Róbert, a Magyar Posta üzleti és logisztikai vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy a posta nyolcadik éve segíti az akció munkáját oly módon, hogy az ország bármely pontjáról feladott, Mikulásgyár feliratú dobozokat térítésmentesen juttatja el a szervezőkhöz.

Az adományokat a postahivatalok mellett többek között az 56-osok terén, a Mammut II. bevásárlóközpontban, a Duna House összes irodájában, a Győri ETO Parkban, a Premier Outletben és a Westend City Center aluljáró szintjén, a Móricz Zsigmond körtérnél és a Déli pályaudvarnál felállított gyűjtőpontokon várják.
Az esemény megnyitóján – mint minden évben – részt vett Joulupukki, a lappföldi Mikulás is, aki arról beszélt, hogy a jótékonysági vállalkozás valódi sikerét a felajánlók, az önkéntesek és a programot segítő cégek, szervezetek, valamint a város vezetésének összefogása hozhatja meg.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.