Mától a diákoknak otthon is ingyenes a Microsoft Office használat

A közoktatásban résztvevő diákok december 4-től otthon is ingyenesen használhatják a Microsoft Office szoftvert – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

Kara Ákos elmondta: a szoftver használata a magyar általános- és középiskolákban a Tisztaszoftver program keretében eddig is ingyenes volt.

A digitális alapcsomag kiterjesztésével mintegy 1,3 millió tanuló, január elsejétől pedig a tanárok is öt otthoni számítógépre, valamint további öt okoskészülékre jogtisztán és ingyenesen telepíthetik a Microsoft-szoftvert.

Hozzátette: a szofvergyártó cég által most felajánlott Office csomag és a megkötött megállapodás illeszkedik a kormány által meghirdetett Digitális Nemzet Fejlesztési Program céljaihoz. Ennek egyik fontos alappillére, hogy az Európai Unióban élenjáróként, 2018-ra megépüljön az egész országot lefedő, nagy sávszélességet biztosító hálózati infrastruktúra, amely hozzájárul az ország versenyképességének növekedéséhez, az emberek digitális írástudásának fejlődéséhez.

Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a bejelentést követően hangsúlyozta, hogy a Tisztaszoftver program kiterjesztése, az ingyenesség és a legális szoftverhozzáférés azonos az Emmi célkitűzésével, miszerint minden gyermek azonos esélyekkel vegyen részt a közoktatásban.

A szoftver az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. honlapján történő regisztráció után letölthető, összeköthető a Köznevelés Információs Rendszerrel, ezzel lehetővé téve az alkalmazások biztonságos felhasználását, hozzájárulva ahhoz, hogy a magyar diákok tudatos internetfelhasználóvá váljanak – fejtette ki az államtitkár.

Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: a digitális oktatási alapcsomag hatósugarának megötszörözése, az otthoni ingyenes felhasználás mellé biztosított 1 terabájt digitalis könyvtár kialakítására alkalmas tárhely hatékonyabbá teheti a tanulást és az oktatást. A mostani, 32 milliárd forint piaci értékű felajánlás után a cég hamarosan a felsőoktatás szereplői számára is biztosítja az ingyenes szolgáltatást – tette hozzá.

A Tisztaszoftver program lehetőséget ad a köz- és felsőoktatási intézményekben dolgozók és a diákok számára bizonyos Microsoft termékek és nyílt forráskódú szoftverek iskolai ingyenes használatára. A kormány először 2002-ben kötött hároméves megállapodást a Microsoft Magyarországgal a felsőoktatásban tanulók és oktatók részére elérhetővé tett ingyenes szoftvercsomagról, amelyet 2005-ben kiterjesztettek a közoktatásra is – olvasható az NFM sajtótájékoztatón kiosztott közleményében.

Kara Ákos az MTI kérdésére elmondta: a Microsoft-szoftverek licence 2014-ben 770 millió forintba került az államnak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.