2015-ös adócsomag – Továbbra is kiszámíthatatlanul változik az adórendszer

A Mazars könyvvizsgáló és tanácsadó szerint a 2015-ös adócsomag nem csökkenti számottevően a hazai vállalatok terheit, és a törvényben továbbra is váratlanul jelennek meg jelentős adóteher-növekedést eredményező módosítások.

 

A 2015-től életbe lépő adóváltozások – néhány látványos kedvezmény ellenére – a céges adó- és adminisztrációs terhek növekedése felé mutatnak – összegezte Szmicsek Sándor, a cég adópartnere kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Az adóemelések látványosabbak, mint a könnyítések, még akkor is, ha egyes területeken látható a jogalkotói szándék a terhek csökkentésére – tette hozzá.

A szakértő szerint ennél sokkal sajnálatosabb, hogy jelentős adóteher-növekedést eredményező módosítások – így például az élelmiszerlánc-felügyeleti díj kulcsának jelentős megemelése – minden különösebb előzmény és indoklás nélkül kerültek bele a csomagba. Úgy vélte, “ez nemcsak az adórendszer tervezhetőséget kérdőjelezi meg, de az ország befektetői megítélését is ronthatja”.

Nyári Zsolt szenior adómenedzser az új elemek közül a személyi jövedelemadóban (szja) kiemelte az ifjú házasok által igénybe vehető havi 5000 forintos adókedvezményt, valamint a családi adókedvezmény 2016-tól történő emelését. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezzel szemben már 2015-től nőnek az éves 200 ezer forintot meghaladó béren kívüli juttatások adóterhei, ami alól csak a SZÉP-kártyás juttatások jelentenek kivételt. Ugyancsak csökken az ilyen címen adható juttatások felső határa évi 500 ezerről 450 ezer forintra.

A Mazars szakértői szerint az szja-ban összességében inkább a megszorítás a jellemző. A változások miatt minden gazdálkodónak újra kell terveznie cafeteria csomagját, ha a régi szinten szeretné tartani a juttatások költségeit, de lehetnek olyan vállalkozások is, amelyek úgy döntenek, hogy csökkentik az ilyen juttatásokat az adóteher változása miatt – mutattak rá.

A társasági adó területén szigorodnak a veszteségelhatárolás szabályai, a 2015-től keletkező veszteségeket csak öt évig lehet majd a további évek nyereségével szemben érvényesíteni. A jövedelem-nyereség minimum számításánál nem lehet majd levonni az eladott áruk beszerzési értékét (elábé) és a közvetített szolgáltatásokat, így az ilyen címen fizetendő terhek is nőni fognak. Újdonság, hogy a társasági adóalapot 2015-től a felsőoktatási intézményekkel kötött ötéves támogatási szerződés alapján csökkenteni lehet.

Szmicsek Sándor szerint a helyi adók kapcsán egyelőre nem világos, hogy az újonnan alkalmazható és bevezethető települési adót az önkormányzatok mire fogják kivetni, mert a jogszabály erre semmilyen iránymutatást nem tartalmaz.

Az áfa területén inkább technikai jellegű változások lesznek – mondta Nyári Zsolt. Az, hogy 2015-től az 5 százalékos kedvezményes áfakulcsot kell majd alkalmazni a nagytestű állatok (például juh, szarvasmarha, kecske) értékesítésekor, a feketegazdaság visszaszorítását szolgálja. Az áfához kapcsolódó adminisztrációs terheket jövőre már a startupok is megérzik, hiszen az újonnan alakuló vállalkozásoknak is havonta kell majd áfabevallást beadni az eddigi negyedéves bevallási periódus helyett. Ugyancsak az adminisztrációs terheket növeli majd, hogy a kötelező belföldi összesítő jelentés elkészítése 2015-től az eddig 2 millió forintos értékhatárú számlák helyett már az 1 millió forint feletti számlákra is kiterjed majd.

Más adónemek is változnak, így emelkedik egyes termékek jövedéki adója, csökken a kereskedelmi gázolaj felhasználása után visszaigényelhető jövedéki adó, és jelentősen – öt-hétszeresére – nőnek a jövedéki biztosítékok. A környezetvédelmi termékdíj 2015-től kiterjed majd a szappanokra, mosószerekre, samponokra, szépség-, és testápoló szerekre és irodai papírárukra is.

Átalakul az élelmiszerlánc-felügyeleti-díj, ami eddig marginális jelentőségű volt, mostantól a nagykereskedelmi láncokra olyan mértékű terhet ró, ami mértékében a korábban kivetett különadót hozza vissza. A népegészségügyi termékadót jövőre kiterjesztik az alkoholos italokra is, de ez alól kivételek lesznek a gyümölcspárlatok. Ugyancsak emelkedik az energiaadó a földgáz, a villamos energia, és a szén esetében egyaránt.

A reklámadóban a legnagyobb adófizetők jelentős adóemeléssel számolhatnak, mivel a legfelsőbb adókulcs 40-ről 50 százalékra emelkedik. Az adókulcs változásával együtt az adminisztráció egyszerűsödik: a megrendelők helyzete annyival javul, hogy reálisabb eljárási szabály lép hatályba az adó megfizetéséről szóló igazolás beszerzésére. Ennek a lényege, hogy elegendő lesz azt bizonyítani, hogy az igazolást bekérték a számla kézhezvételét követő 10 napon belül, és erről értesítették az adóhatóságot is. Ez azért rendkívül fontos, mert az igazolással nem rendelkezőknek társasági adóalapot kellett növelniük – mutatott rá Nyári Zsolt.

További változás, hogy a forgalmazó és befektetési alapok is bekerülnek a különadók hatálya alá, az adómérték a kollektív befektetési értékpapírok és befektetési jegyek napi eszközértékének negyedéves átlaga után 0,05 százalék.

Nőnek egyes bírságok is, így például a vámbírság az eddigi 50-ről 100 százalékra emelkedik. Egyes adóeljárási szabályok is változnak, így például az adózók számára kedvező változást jelenthet, hogy 2015-től az adóhatóság adott ügyleteket nem ítélhet meg eltérően az ügyben érintett adózóknál, azaz az egyik szereplőnél tett megállapítást kötelezően figyelembe kell venni a másik szereplő adóvizsgálata során.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.