EU-munkavállalás – Cameron komoly szigorításokat jelent be

A külföldi EU-munkavállalóknak járó szociális juttatások szabályozásának komoly szigorítására jelent be terveket pénteken a brit miniszterelnök.

 

David Cameron erről szóló beszédét hetek óta feszült figyelem előzi meg Nagy-Britanniában és az Európai Unió más országaiban egyaránt.

Egybehangzó péntek hajnali brit médiaértesülések szerint a konzervatív párti kormányfő pénteken mondja el a szigorítási terveket kifejtő beszédét. Az előzetesen ismertté vált részletek szerint Cameron várhatóan bejelenti, hogy a nagy-britanniai alkalmazásban álló külföldi EU-állampolgárok munkavállalásuk első négy évében nem lennének jogosultak szinte semmiféle bérkiegészítő jóléti juttatásra, például adókedvezményekre vagy szociális célú lakástámogatásra.

Ennek az intézkedésnek a célja gyakorlatilag az, hogy a brit költségvetés ne nyújtson támogatást az EU-társállamokból érkező munkavállalóknak alacsony bérezésű nagy-britanniai állások betöltéséhez.

Cameron az előzetes értesülések szerint bejelenti azt is, hogy azok az EU-bevándorlók, akik úgy érkeznek Nagy-Britanniába, hogy nincs állásuk, és az érzekésük utáni első hat hónapban nem is találnak munkát, visszatoloncolhatók lennének hazájukba, ha egyébként saját legális forrásokból nem tudják magukat fenntartani.

A külföldi EU-munkavállalók mindemellett többé nem vehetnének fel családi pótlékot Nagy-Britanniában olyan gyerekek után, akik más országokban élnek.

A brit kormányfő ugyanakkor a beszédéből ismertté vált részletek szerint nem jelent be terveket az EU-állampolgárok nagy-britanniai bevándorlásának számszerű korlátozására, vagyis nem kérdőjelezi meg az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás alapelvét.

Korábbi sajtóértesülések szerint a Downing Streeten ilyen elképzelések is felmerültek, például bevándorlási kvótarendszer bevezetésének formájában, ezt azonban Angela Merkel német kancellár és az Európai Bizottság több magas rangú tisztviselője is mereven elvetette.

Cameron mindazonáltal várhatóan egyenes utalást tesz pénteki beszédében arra, hogy ha a szociális juttatások jelentős szigorítását célzó reformokban sem sikerül megegyezni Brüsszellel, akkor Nagy-Britannia kiléphet az Európai Unióból. “Ebben az esetben semmilyen lehetőséget nem zárok ki” – mondja majd a brit miniszterelnök.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azonban a pénteki Financial Timesnak kijelentette: ha Cameron valóban nem kérdőjelezi meg az EU-n belüli szabad mozgás elvét, akkor álláspontját “különösebb dráma nélkül” meg lehet hallgatni, és lehet róla tárgyalni.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.