Life Goes On 2014 – Budaörsi díszvendégek Ferenc József császár palotájában

(Budaörs/Bécs – 2014. november 27., Budaörsi Infó) Egy csodálatos, megható ünnepségen vehettem részt budaörsi „földimmel” a százmilliók által ismert műrepülő világbajnok Besenyei Péterrel. A bécsi Hofburgban díszvendégek voltunk a világ talán legnagyobb jótékonykodási gáláján, az idei Life Goes On-on 2014. november 22-én. Mind az öt földrészt képviselte a szociálisan érzékeny társadalmi elit. Megható volt látni, hogy nem elsősorban magamutogatóan szerepelni, hanem segíteni, kitüntetni, megünnepelni jöttek azokat, akik az élet kegyetlen csatáiban súlyos vereséget szenvedtek. Ők nem adták meg gyáván és hitehagyottan magukat, hanem a lehetetlent is legyőzve talpra álltak és eljöttek, hogy példájukat az egész világ elé tárják: „Ha hiszel az ember veleszületett zseniális képességébe, nincs olyan reménytelen helyzet ahonnan nincs visszaút”.

 

A műsor házigazdái Emese Dörfler-Antal és Christian Rijavec maguk is világhírű sportolók voltak. Hisz Emese –Böjte Csaba atya földije – sokszoros olimpikon gyorskorcsolyázó, míg Christian a világ leghíresebb síakrobatája volt. Peregtek is az események rendesen.

simon_laszlo6

 

A világhírű díszvendégek között ott voltak híres honfitársaink is. Többek között Farkas Bertalan űrhajós, Vári Gyula világbajnok vadászpilóta.

 

Farkas Bertalan űrhajós, Besenyei Péter műrepülő világbajnok, Simon V. László író és Vári Gyula MIG 27-es harci repülő világbajnok - 2014. november 22-én a bécsi Hofburgban rendezett Life Goes On Gála díszvendégei

Farkas Bertalan űrhajós, Besenyei Péter műrepülő világbajnok, Simon V. László író és Vári Gyula MIG 27-es harci repülő világbajnok – 2014. november 22-én a bécsi Hofburgban rendezett Life Goes On Gála díszvendégei

 

Nekünk, magyar díszvendégeknek az a megtisztelő feladat jutott, hogy a „hétköznapi” hősöknek a Life Goes On díszes díjai mellé meglepetés ajándékokat adjunk át.

 

simon_laszlo11

 

Besenyei Péter egy világhírű vak zeneművésznek ígérte meg, hogy felejthetetlen élményt nyújt egy légi balettrepüléssel.

 

simon_laszlo102

 

A magyar űrhajós Farkas Bertalan egy mozgásképtelen sportolóból lett színészt, Samuel Koch-ot hívta meg a Csillagvárosi Űrhajós Központba egy hétvégére.

 

simon_laszlo10

 

Vári Gyula MIG 29-es világbajnok pilóta, szintén repülési lehetőséget kínált fel Life Goes On egyik kitüntetettjének.

Én, aki ugyebár huszonöt évet lenyomtam a Fradi jégkorongcsapatában és sok-sok mérkőzésen szerepeltem a magyar válogatottban, természetesen a csapatunk tagjai által dedikált hokibottal és egy a nevével feliratozott magyar válogatott mezzel leptem meg Florian Dungl barátunkat. Ő is egy sportbaleset során került kerekesszékbe. De nem adta fel. Felfedezte, hogy a XXI. század gladiátorviadala, a jégkorong egy speciális szerkezet segítségével a mindenre elszánt mozgássérültek számára is űzhető sport lehet. A vledge-hoki szuper játék, viszont társak kellenek hozzá. A gazdag bécsi család gyermeke Florian, hogy mások számára is elérhetővé tegye ezt a csodálatos játékot Vienna Warriors néven megalapította saját hokicsapatát. Ő a csapat tulajdonosa, de természetesen játszik is benne. Már világbajnokságon is szerepeltek.

simon_laszlo2

 

simon_laszlo4

 

Amikor a színpadra hívtak, vagy ötven kamera rögzítette a megható pillanatot. Kezébe adtam a botot és a nevével feliratozott magyar címeres hokimezt. A feszes protokollnak befellegzett! Florian szeméből patakzott a könny, hosszú percekig ölelgettük egymást. Hétszáz vendég állva tapsolta a mozgássérült, kerekesszékben ülő hokistát. Itt egy érdekességet had mondjak el. A Nobel-díjra érdemes Böjte Csaba ferences rendi szerzetes is a Gála díszvendégei között volt. Hosszan beszélgettünk egymással, hisz sok közös témánk volt. Kevesen tudják Csaba testvérről, hogy fiatalabb korában maga is jégkorongozó volt. Csíkszeredán kergette a tehetséges székely legények közt a kis ördöngös játékszert. Én természetesen, két most megjelent könyvemet a Bodicsek Ellenszélben és az Id. Rubik Ernő a Nagy Magyar Aviátor-t dedikáltam az atyának. Ő viszonzásképen megáldott engem és bokszoló barátomat, Molnár Lacit, de még ráadásnak kaptam egy 2015-ös Szent Ferenc Alapítvány gyönyörű naptárt. Miközben Csaba testvér lapozgatott a budaörsi nyomdában készült könyveimben, egyszerre született meg kettőnkben a gondolat: a vagonban született, nehézsorsú id. Rubik életútja felettébb példaértékű, ezért jól mutatna néhány példány Böjte Csaba árvaházaiban.

 

simon_laszlo113

 

A sok-sok kitüntetettet még hosszú órákon keresztül ünnepelte a palota vendégserege. Aztán eljött a finálé, felcsendült a muzsika, indult a tánc. Barátságok kötődtek. Mi egy félreeső sarokban koccintottunk Floriannal az örök barátságra. Szó került arról, hogy Magyarországon is érdemes volna lehetőséget biztosítani a mozgássérülteknek, ha hokizni támadna kedvük.

Mivel is búcsúzhattam volna? Legközelebb a számomra a világon legszebb városban, Budaörsön találkozunk ahol egy jóízű magyaros ebéd után, mint afféle egyvérből való hokisták az edzőtermemben is eltöltünk néhány kellemes percet.

 

simon_laszlo7

 

Simon V. László

(a szerző fotói)

facebook:

1 Komment

  1. […] arról olvashattak, hogy egy nemzetközi jótékonysági est díszvendégeként meghívást kapott Ferenc József császár palotájába, ahol volt szerencséje találkozni Böjte Csaba atyával is. A gondolat, hogy valami értékes […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.