Kerékpárosbarát település címet viselhet egy évig Budaörs

Harminc település, köztük városunk is a Kerékpárbarát település cím díjazottja lett idén. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel együttműködésben nyolcadszor hirdette meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat. A címeket Balatonkenesén adták át.

 

A tárca az elismerésekkel arra igyekszik ösztönözni az önkormányzatokat és a vállalkozásokat, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával és aktív szemléletformálással tegyék vonzóbbá a biciklis közlekedést. 2014-ben összesen harminc település nyerte el és így viselheti egy éven át a megtisztelő Kerékpárosbarát címet.

Az idén díjazott települések listája: Balatonkenese, Békés, Békéscsaba, Budaörs, Budapest XIX. kerülete, Dévaványa, Gödöllő, Gyomaendrőd, Győr, Hévíz, Hódmezővásárhely, Jászberény, Köröstarcsa, Lenti, Makó, Mezőberény, Mórahalom, Nagykanizsa, Nádudvar, Nyíregyháza, Nyírtura, Rábapatona, Rákosmente, Szarvas, Szombathely, Tapolca, Tata, Újszentiván, Vác, Vásárosnamény.

– A kormány tervei szerint a 2014 és 2020 közötti időszakban további jelentős beruházások várhatóak a környezetbarát közlekedés téren – jelentette be Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Balatonkenesén megtartott díjátadó ünnepségen. Az EuroVelo 6 Rajka–Budapest szakasza és a Balatoni Bringakör komplex minőségi fejlesztése, a regionális és térségi funkciót ellátó kerékpáros létesítmények telepítése és bővítése mellett lehetőség nyílik az egyes települések, településrészek kerékpárosbarát átalakítására is – jelentette ki az államtitkár.

Hegmanné Nemes Sára arról is beszámolt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium minden évben több kampányt szervez, amelyek során kreatív módszerekkel igyekszik népszerűsíteni a kerékpáros közlekedést. A szükséges infrastruktúra fejlesztése önmagában nem elegendő, a közlekedési szokások megváltoztatása elsősorban a résztvevőkön múlik. A csatlakozók növekvő száma is igazolja, hogy egyre többen ismerik fel: a tudatos járműválasztás, amelyben helyet kap a kerékpározás is, számos előnyt tartogat a biciklista és környezete számára.

A Bringázz a Munkába! megmozdulás minden alkalommal rekordokat dönt a résztvevők számával, egyre több önkormányzat és munkáltató jelentkezik a Kerékpárosbarát Település és Munkahely címre.

(forrás: budaors.hu – http://www.budaors.hu/?module=news&action=show&nid=182863#MIDDLE)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.