Elfogadta a devizahitelek jövő évi forintosítását az Országgyűlés

Az Országgyűlés kedden a kormány javaslatára elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a jövő év elejétől automatikusan forintosítja a deviza, vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéseket.

 

A képviselők 116 igen szavazattal, 38 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá Trócsányi László igazságügyi miniszternek az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló javaslatát.

A forintra átváltott hitelek referenciakamathoz, a három hónapos budapesti bankközi kamatlábhoz (BUBOR) kötött hitelek lesznek, vagyis nem fix kamatozásúak. A parlament határozata alapján a kamatfelár a hitelfelvételkor alkalmazott eredeti értékre változik vissza, amely azonban nem lehet kevesebb, mint 1 százalék és nem haladhatja meg lakáscélú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződés esetén az 4,5 százalékot, nem lakáscélúnál pedig a 6,5 százalékot.

Az átváltási árfolyamot a június 16. és november 7. közötti jegybanki devizaárfolyam átlaga, vagy az MNB november 7-én jegyzett hivatalos devizaárfolyama közül választják ki az adósoknak kedvezőbbet választva. Ez alapján a svájci frank esetében 256,47 forintos, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig 2,163 forintos árfolyammal számolhatnak az érintettek.

A forintra átváltás a tőketartozáson kívül kiterjed a kamatra, költségre és díjra is.

Az érintett adósok négy feltétellel kérhetnek felmentést a forintosítás alól. Így tehetnek például azok, akiknek szerződése 2020 végéig lejár, illetve akiknél a forintra váltás után esedékes induló kamat meghaladja az eredetileg számítható kamatot. Emellett azok is kérhetik mellőzésüket, akiknek rendszeres jövedelme van a hitellel megegyező devizában, vagy akik a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató alapján jogosultak adott devizaalapú kölcsönt felvenni.     A most elfogadott változtatást beterjesztő igazságügyi miniszter korábban azt mondta, a kabinet betartja, amit ígért: a devizahitelesek törlesztőrészletei a bankok elszámoltatásának köszönhetően 25-30 százalékkal csökkennek. Beszélt arról is, a közel piaci árfolyamon történő forintosításkor a kormány kezét az Alkotmánybíróság (Ab) egy határozata és a Kúria egy jogegységi döntése is kötötte, és ha nem ilyen árfolyamon javasolták volna a forintosítást, akkor fennállt volna a veszélye annak, hogy nemzetközi jogi fórumokon a magyar állam pert veszít a bankokkal szemben.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azzal számol, hogy a több mint 400 ezer jelzálogalapú devizahiteles döntő többsége a forintosítás mellett dönt, így megszabadul a változó árfolyam kockázatától. A jegybank júniusi adatai alapján az összes deviza alapú lakossági jelzáloghitel értékének mintegy 35 százaléka jár le öt éven belül.

 

 

 

Elfogadták a fair bankokról szóló törvényt

 

Elfogadta a fair bankokról szóló törvényt az Országgyűlés kedden.

A képviselők 115 igen, 13 nem szavazattal, 25 tartózkodás mellett támogatták a kormány javaslatát.

A törvény egyebek mellett szabályozza a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást, valamint szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket, a Kúria jogegységi döntésének megfelelően.

A jogszabály érinti a hitelszerződés módosítására vonatkozó új rendelkezéseket, a hitelszerződés fogyasztó általi ingyenes felmondására irányadó szabályokat, a devizaalapú hitelekre vonatkozó speciális rendelkezéseket, valamint az új szerződéses feltételekre vonatkozó átállási szabályokat. A törvény az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban rögzíti, hogy a fogyasztó számára hátrányosan kizárólag a hitelkamat, a kamatfelár, a költség és a díj módosítható egyoldalúan. Egyéb feltétel egyoldalúan, a fogyasztó számára hátrányosan nem módosítható.

Külön is rögzíteni kell a szerződésben a hitelező egyoldalú szerződésmódosítási jogát, és semmis az a szerződés, amely az egyoldalú módosítására vonatkozóan meghatározott követelményeknek nem felel meg.

Az előterjesztő Trócsányi László igazságügyi miniszter korábban arról beszélt: a cél, hogy szélesítsék az átlagos magyar fogyasztók védelmét. A bankok tájékoztatási kötelezettsége több részből áll: először érthetően be kell mutatnia a termékcsaládokat, majd a fogyasztó által választott termékről részletesebb tájékoztatást kell adnia a banknak. Ennek részletszabályait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendeletben határozza meg.

A jelzálogalapú hitelszerződések esetén pedig az ügyfélnek a tájékozódás – ügyvéd vagy szakértő igénybevétele – érdekében 7 munkanappal az aláírás előtt meg kell kapnia a hitelszerződést, így az ügyfél nem akkor szembesül először a szerződéssel, amikor a közjegyző közvetlenül az aláírás előtt felolvassa – ismertette Trócsányi László.

A három évnél rövidebb futamidejű szerződéseknél nincs lehetőség egyoldalú kamatemelésre és szerződésmódosításra sem, míg az ennél hosszabbaknál háromévente vizsgálhatják felül a kamatokat.

A fogyasztóknak kamatemelkedés esetén lehetőségük lesz bankot váltani. A bankoknak 90 nappal a kamatemelés előtt tájékoztatniuk kell az ügyfelet, akinek 60 napja van a bankváltásra. Az ügyfelek ingyenesen felmondhatják hitelszerződésüket, majd meg kell állapodniuk az új pénzintézettel.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.