Kijevi tiltakozás Zeman Ukrajnáról szóló kijelentései ellen

Ukrajna csütörtökön diplomáciai úton tiltakozott Milos Zeman cseh államfő Ukrajnáról szóló kijelentései ellen.

 

Prágában közölték: az ukrán külügyminisztérium hivatalába kérette Ivan Pocuch kijevi cseh nagykövetet, és felhívta a figyelmét arra, hogy Zemannak az ukrajnai helyzetet érintő bizonyos kijelentései elfogadhatatlanok Ukrajna számára.

Az ukrán külügyminisztérium azt állítja, hogy Zeman nyilatkozatai nincsenek összhangban a hagyományosan baráti cseh-ukrán kapcsolatokkal.

Prága az ukrán lépést egyelőre nem kommentálta.

“Az üggyel természetesen foglalkozni fogunk” – jelentette ki Michaela Lagronová, a cseh külügyminisztérium új szóvivője. Arra a kérdésre, hogy a cseh diplomácia reagálni kíván-e az ukrán tiltakozásra, a szóvivő leszögezte: “Ez csak annyit jelent, tudomásul vesszük, hogy az ukrán fél a nagyköveten keresztül valamit a tudomásunkra hozott.”

Jirí Ovcácek, a cseh államfő szóvivője kijelentette, hogy Prága “nem kíván beavatkozni Ukrajna ügyeibe”.

“Szeretném hangsúlyozni, hogy az elnök úr (Zeman) vasárnap Pozsonyban nagyon baráti beszélgetést folytatott Petro Porosenko ukrán elnökkel” – mutatott rá Ovcácek.

Az ukrán külügyminisztérium közlése nem említi, hogy konkrétan Zeman melyik nyilatkozatait kifogásolják.

“A találkozón (Pocuch nagykövettel) tolmácsolták Ukrajna álláspontját a cseh elnök, Milos Zeman ukrajnai helyzetet értékelő utolsó nyilatkozatainak elfogadhatatlanságáról” – olvasható az ukrajnai külügyminisztérium nyilatkozatában.

Prágai megfigyelők szerint valószínű, hogy az ukránokat Milos Zemannak a néhány napja az orosz televízióban közvetített interjúja késztette a tiltakozásra. Zeman az interjúban bírálta a Nyugat oroszellenes szankcióit, és megismételte korábbi álláspontját, miszerint Ukrajnában polgárháború folyik.

Kijev azt állítja, hogy a kelet-ukrajnai harcok az orosz katonai beavatkozás következményei.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.