Civil szervezetek tiltakoznak az ellen, hogy védett területek kerülnek a földalapkezelőhöz

Civil szervezetek szerint a természetvédelmi, de hosszú távon a gazdasági érdekekkel is szemben áll az a kormányzati döntés, amelynek alapján a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésben lévő védett természeti területek csaknem 20 százaléka – mintegy 50 ezer hektár – a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA) kerül.

 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége, valamint a WWF Magyarország az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közös közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a védett területek természetvédelmi célú vagyonkezelését eddig a magyar állam a nemzeti park igazgatóságok útján látta el. A szakértők semmilyen garanciát nem látnak arra, hogy az NFA képes lesz a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken a védettséghez kötődő feladatok ellátására, mert nincs birtokában sem a természeti értékek védelméhez szükséges információknak, sem a szakértőknek.

A civil szervezetek szerint a döntéstől már rövid távon is a természeti állapot romlása várható.

Semmilyen szakmai, gazdasági vagy birtokpolitikai érv nem szól amellett, hogy a munkájukat átlátható és szakmailag helytálló módon végző nemzeti park igazgatóságoktól az elmúlt évek tapasztalatai alapján működési nehézségektől sem mentes földalapkezelőhöz kerüljenek a védett területek – szögezik le közleményükben.

A döntés emellett a nemzeti park igazgatóságok költségvetésének további csökkenését eredményezi, amely már veszélyezteti a teljes hazai állami természetvédelem működőképességét – tették hozzá.

A természetvédelmi szakértők szerint a védett területek nem lehetnek a profitorientált mezőgazdasági termelés színterei, ezért kérik a kormányt a döntés felülvizsgálására és visszavonására.

A védett természeti területeken a közjavak védelmének kell előtérben maradnia a rövid távú gazdasági haszonszerzéssel szemben. Ennek az alapelvnek az érvényesülése az egész társadalom jóléte, életminősége és hosszú távú gazdasági céljainak elérése szempontjából is kiemelten fontos – hangsúlyozzák a civil szervezetek.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.