A budaörsi csapat legújabb feldolgozása – Kiki Covers cover „Dear Mr. President” by Pink (dalszöveggel)

(Budaörs – 2014. november 18., Budaörsi Infó) Diószegi Kiki (23) mellett még Csordás Balázs (24) alkotja a Kiki Covers-csapatot. A volt Kesjáros diákokat Leskó István Kesjáros zenetanár tanította és Balázs elmondása szerint, ő indította el a zenei pályájukat is, amiért nagyon hálásak neki.

 

Kettőjük közül Kiki az arc és a hang, Balázs pedig a „titkos’ második szereplő, akinek az arcát kevésszer láthatjuk, hisz ő inkább a „kezét adja” a produkcióhoz. De kik is ők valójában? Két fiatal főiskolás, akik a tanulás mellett úgy döntöttek, hogy elbontják otthon a falat és – buliszoba helyett – egy zenestúdiót alakítanak ki.

„A YouTube olyan mintha mindig a színpadon lenne az ember. Leírhatatlan érzés, és akár több millió embert is elérhetünk így. Koncerten zenélni viszont teljesen más. Ott van azonnali visszacsatolás, velünk buliznak az emberek, és látom az arcukon, hogy mi az, ami nagyon tetszik nekik, és így hozzájuk igazodva tudok énekelni. Az az igazság, hogy mind a két felület nagyon fontos. Én bevallom ugyanúgy izgulok amikor egy új videót rakunk fel a YouTubra, mint amikor a színpadra lépek fel. Szóval talán az élő játék varázsát választanám ha muszáj dönteni, az internet viszont olyan lehetőségeket kínál nekünk, amivel érdemes élni!” – mondta el a Budaörsi Infónak korábbi interjújában Kiki.

 

Itt a budaörsi csapat egyik legújabb feldolgozása:

 

Kiki Covers cover “Dear Mr. President” by Pink – Kiki Covers – Szebb napot, Elnök Úr!

hangok: Diószegi Kiki, Radó Éden

szavak: Valla Attila

 

 

Dalszöveg:

Szebb napot, Elnök Úr!
Itt minden régi-új…

Játsszuk el,
hogy éppen ez a hely,
ahol igaz a szó.
Semmi csel…
Szív kell és tiszta fej-,
hahó…billeg a hajó!

Nem tudom látod-e még a sok járdán ülőt?
Nem tudom érted-e még a sok könnyet szülőt?
Tudod-e tükrödet nézni, és mit látsz?
Mondd, mit látsz!?

Refr.:

Hiszel-e békét, sok a harc…elég, elég!
Hiszel-e békét, vagy rég csak emlék-,
álmod van-e még?

Mi jön a Tűz után, ezernyi skalp után?!
Ülj le közénk, nézz ránk,
indián-,
itt légy vidám!

Nézz körül, Elnök Úr!
Itt nem a Fény az úr…
a Szobrod felborul…

Hát ne csatázz!
Játssz mást, és ne vadássz-.
ne alázz, ez közös Ház!
Ez a Kert egy Örök Kert:
csak az Él, amit Öröm rejt…

A dalodat unva egy Vándor elfújta a szívem…
a te dalod játsszuk itt mind: aki bújt…és aki nem…
Nyögik neved a gályákban, ahol kín és könny zenél-,
de hallgat a Zászlónk:
bár üvölt a szél…

Te csak teszed a dolgod…
ahogyan én is és mások is rég…
Mégis te írsz itt sorsot:
megmondod merre a Jó és a Szép…
Te csak teszed a dolgod…
de homokon épül, hát kártya a Vár…
Te hívod ki a Sorsot, a Sorsot, a Sorsot…
fejedre omlik a légvár, a légvár, a légvár…
indián-király…

Szebb napot, Elnök Úr!
Te magányos kis indián-,
dalom elfúj…

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.