Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás

A testvérét ért bántalmazást akarta megtorolni egy telki férfi, így vádemelési javaslattal zárult a nyomozás. Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Bence 22 éves telki lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatal férfi 2013. július 31-én 17 óra körüli időben – egy telki utcán – motorral megállt a sértett mellett, akit először egy villás kulccsal, majd bukósisakkal megütött. A bántalmazott férfi első két foga ennek következtében letört.

 

Az eljárás során kiderült, hogy a sértett korábban szóváltásba keveredett és összeverekedett a 22 éves gyanúsított testvérével. B. Bence ezért megkereste a sértettet, akit bosszúból megvert.

 

A budaörsi nyomozók B. Bencét gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.