Kisfalvi Péter régi-új képviselővel bejárást tartottunk Kamaraerdőn

(Budaörs, 2014. november 17. – Budaörsi Infó) Dr. Kisfalvi Péter a 2014-es önkormányzati választások alkalmával a 10-es választókörzetben indult képviselőjelöltként a Budaörs Fejlődéséért Egyesület színeiben és győzött. Ez a terület a Kamaraerdő, amelynek az előző négyéves ciklusban Török István (Fidesz-KDNP) volt a képviselője. Az azt megelőző két ciklusban pedig dr. Kisfalvi Péter. Így méltán nevezhetjük a képviselő urat nagy visszatérőnek.

 

Ma már az Internetről egy kis keresgélés után bárkinek megtudhatjuk az alapadatait, hogy hány éves, mivel foglalkozik stb.. Dr. Kisfalvi Péterről azt olvashatjuk, hogy 37 éve él a Kamaraerdőn. A Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, majd marketing szakközgazdászi végzettséget és doktori fokozatot is szerzett ugyanitt. 1989 óta saját szoftverfejlesztő cégét vezeti. A Kamaraerdei Részönkormányzatnak 18 éven át tagja volt, és szerepelt az alapítók között is.

Az önkormányzati bizottsági munkája sem ismeretlen, hisz több éven keresztül dolgozott külsős tagként is. A Kamaraerdő Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Budaörsi Városvédő Egyesület tagja, a Budaörs Rádió alapítója, ahol a Bakelit című műsor műsorvezetője. Ha valaki nem ismerné Kisfalvi Pétert arcról, hangról biztos beugrik a helyieknek.

A Budaörsi Infónál mi nem szerettünk volna ennél a résznél megállni és megkértük Kisfalvi Pétert, hogy vezessen minket körbe Kamaraerdőn, hisz ki ismerhetné jobban ezt a területet mint az, aki immár 37 éve itt él. A Mutasd meg a körzeted, megmondjuk ki vagy! jelszóval indultunk neki a sétának.

Az elmúlt négy évben Török István volt a helyi képviselő, így az elmúlt ciklusban történt fejlesztések nem Kisfalvi Péter elhivatottságát dicsérik, viszont azokhoz az újításokhoz is volt néhány keresetlen szava.

 

kamara_erdo10

 

Az új park és a 3 focipálya mellett arról is beszélgettünk, hogy melyek azok a feladatok, amelyek még megoldásra várnak, és milyen lehetőségek rejlenek Kisfalvi Péter szerint ebben a területben, amelyek még nem kerültek kiaknázásra.

Ha valaki körbejárja a Kamaraerdőt, az biztosan látja, hogy az egy négyzetmétere eső szemetesek száma a határérték felett van, de legalább nem okoz problémát, ha szeretnénk kidobni a szemetünket, ezt szinte bárhol megtehetjük, hisz úton útfélen tárolók teremnek.

Ha megfáradnánk két három pad biztosan van a közelben és ha sportolnánk, három focipálya közül is választhatunk.

 

kamara_erdo14

Kamaraerdei focipálya 1.

 

kamara_erdo_foci_palya

Kamaraerdei focipálya 2.

 

kamara_erdo9_focipalya2

Kamaraerdei focipálya 3.

 

Az új park hagy néhány megválaszolatlan, főleg ízlésbeli kérdést a levegőben, miután az ember végigsétál rajta. Például az oszlopokkal körülvett leülős résszel remélhetőleg elmélyülésre invitáló görög oszlopcsarnokot és nem temetkezési helyet szerettek volna szimbolizálni…

 

kamara_erdo7

 

Amikor esik az eső, és a víz összegyűlik a szépen kiépített kertben, annak funkciót kellene adni legalább így utólag: mondjuk kishajókat lehetne úsztatni, remek szórakozásként a gyerekeknek, de azért jobb lenne a vízelveztést valahogy megoldani…

 

kamara_erdo9

 

Kisfalvi Péter elmondta, hogy az elmúlt négy évben nem sok minden változott Kamaraerdőn.

„A 2010-es programomból mindösszesen a Hosszúréti patak melletti park valósult meg. Hogy milyen minőségben, arról nem beszélnék, de a 200-as hibalista sejteti, hogy hogyan sikerült. A faanyagból készült elemek, már most károsodtak. Sok helyen a lekezelésével sem foglalkoztak, csak kihelyezték, majd az idő elvégzi rajta a feladatát. Egy ilyen nagy beruházásnál úgy gondolom, hogy nem csupán olyan parkot kellett volna létrehozni, ami szép, hanem olyat is, ami időtálló. A jelenlegi helyzet sajnos nem ezt mutatja.

Megnéztem, hogy milyen beruházások voltak a Kamaraerdőn és azt láttam, hogy 2013-ban megcsinálták a Csóka utcát a Kamaraerdőben, ami olyan 25 méter hosszú és belekerült 45 millió forintba.

A ciklus elején, amikor ezen területen a Kismartoni út egyik szakaszát csinálták – a korábbi tervek szerint –, a buszfordulótól egészen a Közösségi házig, az  64 millió forintba került. Ennek tükrében a 2013-as kiadás egy 25 méter hosszú szakaszra elképesztő!”

 

De sétáljunk tovább. Az új parkban találtunk a földön egy keresztet is, amiről kiderült, hogy a park bemutatásakor lengőtekeként funkcionált, viszont azóta sajnos csak egy fakereszt a földön.

 

kamara_erdo5

 

A kereszt után megálltunk egy távolugró pályának kinéző “talán homokozónál” is. Kisfalvi Péter erre csak annyit mondott, hogy lesz itt még mit javítgatni.

 

kamara_erdo3

 

Az új parkban található egy remek fából készült lovas szobor is, ami mellé ki van írva, hogy tilos felmászni rá. Na de kérem szépen, akkor miért rakták egy játszótér közelébe? Ki az a gyerek aki ellen tudna állni egy ilyen kihívásnak?

 

kamara_erdo8

 

De ha túllépünk a parkon és az elmúlt év útfelújításain, és csak a csodálatos kilátást nézzük, ami a szemünk elé tárul, akkor rájövünk, hogy Kamaraerdő egy csodálatos gyöngyszeme Budaörsnek.

 

kamara_erdo

 

Ezt a gyöngyszemet azonban még fényesíteni kell, mert van még néhány probléma, amiről a régi-új képviselő úr is mesélt.

A kamaraerdei vízelvezetés a lejtősebb helyeken nagy problémát jelent, hisz egy nagyobb esőzés esetén hömpölyög a víz az utcákon. Ilyenkor nem csak az új park változik úszó erőddé, hanem az utcákon is Velencében érezhetjük magunkat.

A bejárás alkalmával az út mentén láttunk vízelvezető csatornázásra utaló nyomokat, így utólag felkerestük Zolnai Mártont a Budaörs Út mélyépítési csoportvezetőjét és a folyamatban lévő kamaraerdei munkálatokról kérdeztük.

 

kamara_erdo16

 

„A Kamaraerdei úti csapadékcsatorna építése van folyamatban a XI. kerülettel közös finanszírozásban (mert a kérdéses terület, nem Budaörs tulajdonában van). Ezen felül a Feketesas utcai vízvezeték építést pályáztatják. További beruházásról majd a 2015 évi költségvetés dönt jövő év elején.”

Tehát a 2015-ös év elején kiderül majd, hogy merre tovább, de addig is, nézzük még, hogy milyen lehetőségek vannak még ebben a területben. Ahogy tovább sétáltunk az új park mellett egy körbekerített területhez érkeztünk. Ez mellett egy mesterséges tó található, amelyet még megközelítőleg 10 évvel ezelőtt hoztak létre, dr. Kisfalvi Péter képviselősége alatt.

 

kamara_erdo12

 

„Budaörsön van termálvíz, csak nem élünk az általa kínált lehetőségekkel. Akár termálfürdőt is működtethetne a város, hisz a szükséges víz megvan hozzá. Volt egy próbálkozás, hogy termálvizes fürdő épüljön és volt befektető is, aki szívesen áldozott volna erre az ügyre, azonban a városnak nem sikerült megegyeznie vele. Így kihasználatlanul maradt ez a természeti kincsünk. Úgy gondolom, ha egy termálfürdőt nem is tudunk felépíteni, de legalább palackozhatnánk az itt lévő vizet.”

 kamara_erdo11

 

A termálvizes tervek mellett természetesen az útfelújításokra is nagy hangsúlyt kell helyezni ebben a körzetben, hisz néhány utcában az utak állapota is hagy kívánnivalót maga után.

 

kamara_erdo2

 

Dr. Kisfalvi Péter a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a körzetében az első feladata az lesz, hogy ismét átveszi a Kamaraerdei Részönkormányzat vezetői posztját, hisz a törvény alapján ő az, aki jogosult rá. Aztán szépen lassan, ahogy a költségvetés engedi, építeni és szépíteni fogja a körzetet, úgy ahogy korábbi képviselősége alatt is tette.

 A Kamaraerdővel kapcsolatos további fejleményekről folyamatosan olvashatnak a jövőben is hírportálunkon.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.