Virtuális kiállítással emlékezik a rendszerváltásra az OSA Archívum és a Google

Közös virtuális kiállítással emlékezik a rendszerváltás 25. évfordulójára az OSA Archívum és a Google.

 

A Google Kulturális Intézetének honlapján elérhető tárlat archív képekkel, hangfelvételekkel, videókkal és sok más anyaggal várja a netezőket – olvasható az MTI-hez eljutatott közleményben.

A budapesti OSA Archívum (Open Society Archives) által összeállított angol nyelvű kiállítás anyagában az amatőr fotók, a Szabad Európa Rádió adásából vett részletek, állami propagandafilmek, interjúk és jelentések mellett megtalálható egy kézzel készült rajz is, amely az 1956 október-novemberi budapesti szovjet csapatmozgásokat ábrázolja. A rajzot valószínűleg Király Béla vezérezredes, Budapest Nagy Imre által kinevezett katonai parancsnoka készítette az ENSZ 1956-os különbizottságának meghallgatására.

“A kortársak döntő többsége tudta 1989-ben, hogy történelmi léptékkel mérve is korszakos jelentőségű események szemtanúja, ám a fejlemények fényében a többség ma, visszatekintve, másként látja a helyzetet. Pedig nem(csak) a következmények minősítenek egy eseményt” – írta Rév István, az OSA Archívum igazgatója.

A magyar eseményeket feldolgozó virtuális tárlat mellett a Google Kulturális Intézet honlapján további kilenc tematikus kiállítás is megtekinthető, amelyek a cseh, a szlovák és a lengyel rendszerváltást mutatják be ottani intézmények tolmácsolásában.

A kiállítás a www.google.com/culturalinstitute címen tekinthető meg.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.