A NAV vezetőinek lemondását követelték a vasárnapi demonstráción Budapesten

A NAV vezetőinek lemondását és a korrupció elleni küzdelem fokozását követelték a résztvevők a vasárnapi budapesti demonstráción, akik az adóhatóság Dob utcai Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága elől a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épülete elé vonultak.

 

A minisztériumnál Vágó Gábor volt LMP-s képviselő azt mondta,  egy hét haladékot kap a kormány a NAV átvizsgálására és a NAV vezetői arra, hogy lemondjanak. Ha mindez nem történik meg, akkor november 17-én, “a közfelháborodás napján” a Kossuth térre vonulnak, illetve felszólítanak mindenkit arra a vidéki városokban, hogy vonuljanak a NAV helyi központja elé – mondta a volt politikus.

Hozzátette, hogy évtizedek óta folyik az áfacsalás Magyarországon, de egy éve tudják, hogy abban az adóhatóság is “nyakig” benne van. A teret megtöltő tömeghez elsőként szóló politikus a színpadon azt mondta, hogy több mint tízezren vannak.

Egy éve terel a kormányzat az ügyben, de az utóbbi hónapban hazudik is – fogalmazott, amire a tömeg “elég volt, elég volt” skandálással válaszolt.

Megismételte a demonstráció kezdete előtt elmondott szavait, azért gyűltek össze, hogy tisztán lássanak az évtized legnagyobb botrányában. Ismét lemondásra szólította fel a NAV vezetőit, és feltette a kérdést: amíg nincs vizsgálat a NAV-nál, milyen erkölcsi alapon vizsgálódik az adóhatóság bármelyik adózónál.

Őt követően Várady Zsolt, az iwiw alapítója lépett a színpadra, aki azt mondta: az internetadó elleni küzdelemben elértek egy győzelmet, a következő lépés pedig az, hogy kikényszerítsék Vida Ildikó és a botrányban érintett többi NAV-os lemondását. Úgy fogalmazott: nem akarnak olyan országban élni, ahol aki lop és hazudik, az hatalmon marad, aki hatalmon van az megkérdőjelezhetetlen, aki pedig kérdez vagy kritizál, azt megfenyegetik.

Leszögezte, elengedhetetlen, hogy ők is változzanak, mert csak egy megváltozott társadalom tudja megváltoztatni a politika működését és a politikusok gondolkodását. Bejelentette, úgy határozott, hogy az iwiw után újabb közösségi oldalt hoz létre azoknak, akik szerveződni és változtatni szeretnének.

Békési Zoltán előadóművész a demonstráción úgy vélekedett, hogy a kormány ahelyett, hogy a haza szolgálatára felállított munkacsoportként működne, Magyarország vezetői mélységileg szervezett állam-maffiát építettek ki.

Ebben a helyzetben kérlelhetetlenül számon kell kérni ezt az ügyet; “kezdd el kezedbe venni a sorsod magyar állampolgár, megtisztulunk vagy trágyadomb leszünk” – fogalmazott a szónok.

Horváth András, a NAV egykori alkalmazottja arról szólt, egy éve küzd azért, hogy a kormányzaton belül megmozduljon valami a rendszerszintű korrupció ellen, ám a NAV vezetői még akkor is védik az állásukat, amikor egy világhatalom, az Egyesült Államok vádolja korrupcióval őket. A továbbiakban felszólította a magyar hatóságokat, hogy ne az Egyesült Államoktól várjanak bizonyítékokat, hanem maguk indítsanak vizsgálatot, ugyanis leginkább az olyan ügyek, mint a földügyek, a trafikügyek, az EU-s pályázatokkal kapcsolatos visszaélések veszélyeztetik az országot.

Új alkotmányos berendezkedés kell, ami biztosítja a korrupció visszaszorítását – mondta Horváth András.

A beszédek szüneteiben a résztvevők az “Európa”, “demokráciát”, “Fidesz-maffia”, és “ria-ria Norvégia” jelszavakat skandálták. A demonstráció végén a résztvevők egyperces néma gyásszal megemlékeztek a néhány nappal ezelőtt elhunyt ellenzéki politikai aktivistáról Rózsa Milánról, majd elénekelték a magyar himnuszt.

A NAV vezetőinek lemondásáért tüntetők vonulnak az Andrássy úton, az Oktogonnál 2014. november 9-én

A NAV vezetőinek lemondásáért tüntetők vonulnak az Andrássy úton, az Oktogonnál 2014. november 9-én

 

 A NAV vezetőinek lemondásáért tüntetők az adóhatóság Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága előtt a fővárosi Dob utcában 2014. november 9-én

A NAV vezetőinek lemondásáért tüntetők az adóhatóság Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága előtt a fővárosi Dob utcában 2014. november 9-én

 

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.