Harcsapaprikás kapros túrógombóccal

(Budaörs, 2014. október 08. – Budaörsi Infó) Most megosztom Önökkel egyik nagyon népszerű és nagyon egyszerű receptemet.

 

Harcsapaprikás kapros túrógombóccal

 

Hozzávalók 4 személyre:

A paprikáshoz:
– 1 kg harcsafilé
– 1 fej hagyma
– 4 gerezd fokhagyma
– 1 teáskanálnyi pirospaprika
– 1 teáskanálnyi paradicsompüré
– 1 mokkáskanálnyi őrölt kömény
– 1 evőkanálnyi olaj
– 2 dl tejföl

 

A gombóchoz:
– 1 kg túró
– 4 tojás szétválasztva
– 1 teáskanálnyi só
– 1 teáskanálnyi bors
– 1 evőkanálnyi vágott kapor
– 10 dkg apróra kockázott bacon
– 13 dkg búzadara

 

Elkészítése:
A bacont felkockázzuk, ropogósra sütjük.

A harcsafilét a húsos oldala felől 1 milliméterenként beirdaljuk a bőréig, így átvágjuk az apróbb szálkákat is.

A halat ezután felkockázzuk, enyhén besózzuk, és 10 percig állni hagyjuk.

Amíg a hal pihen, összekeverjük a gombócot. A tojások sárgáját kikeverjük a fűszerekkel, majd belekeverjük a túrót és a búzadarát. Hozzáadjuk a lágy habbá felvert tojásfehérjét, majd fél órára a hűtőbe tesszük.

Egy felforrósított serpenyőben az olajon a halkockákat hirtelen átpirítjuk, majd egy tálba szedjük. A visszamaradt olajon megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát és fokhagymát hozzáadjuk a fűszereket, majd ─ mindig egy picike víz hozzáadásával ─ addig pároljuk, amíg pépessé nem fő.

Közben a túrós masszából a forrásban lévő sós vízben gombócokat főzünk. Addig főzzük, amíg a gombócok feljönnek a víz tetejére majd elzárjuk alatta a tűzhelyet, és a fedő alatt hagyjuk 10 percig pihenni, majd megforgatjuk az apróra kockázott, megpirított baconos zsiradékban.

Az elősütött harcsakockákat visszarakjuk a paprikás alapba, 3 percig főzzük.

A tálaláskor bőven meglocsoljuk tejföllel.

 

Jó étvágyat!
Puczné dr. Mák Éva

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.