Tizennégy megyét érint a kéknyelv betegség

Tizennégy megyét érint a kéknyelv betegség, az ország területének kétharmad részén kellett korlátozó intézkedéseket bevezetni a megbetegedések miatt – mondta a kérődző állatokat érintő kór elterjedéséről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakmai főtanácsadója egy veszprémi konferencián szerdán.

 

Földi Zsolt kifejtette: beteg állatokat Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyében találtak, de korlátozó intézkedések bevezetésére az ország 14 megyéjében van szükség a kór miatt. Az érintett terület elhelyezkedése és nagysága folyamatosan változik – tette hozzá.

A szakmai főtanácsadó elmondta azt is, hogy 100 alatt van azoknak az állatoknak a száma, amelyekben kimutatták a kórokozót.

Hozzátette: a betegséget a Culicoides nembe tartozó törpeszúnyogok terjesztik, arra kizárólag a kérődző állatok fogékonyak, a vírus állatról emberre nem terjed és az estlegesen fertőzött állatból előállított élelmiszer sem jelent veszélyt a fogyasztóra.

Magyarországon 34 álltartó telepen állapították meg a betegséget, de a szokatlanul enyhe idő elősegíti annak további terjedését is – fűzte hozzá.

Hozzátette: az első megbetegedések októberben történtek Csongrád megyében.

A főtanácsadó a tünetekről szólva elmondta, a beteg állatokra – elsősorban juhokra – jellemző az orrfolyás, az ödémás, szájból kilógó nyelv, könnyezés.

Ugyanakkor azonnali vágásra belföldön és az Európai Unió területén is szállíthatók az állatok bizonyos feltételekkel – hangsúlyozta Földi Zsolt, aki elmondta, korlátozó intézkedések bevezetésével és szúnyogirtással védekeznek a betegség terjedése ellen. A hideg idő beköszönte is javíthat majd a helyzeten – fogalmazott.

Takács Szabolcs, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elmondta, hogy a megyében nincs beteg állat, a megye a megfigyelési körzetbe tartozik.

Hozzátette: a kéknyelv betegségben elhullott vagy a kór felderítése miatt leölt állatokért állami kártérítés jár, ha az állattartó eleget tesz a bejelentési kötelezettségének.

Székelyhidi László, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese elmondta, hogy a megye érintett településein megkezdték a gazdák összeírását, akiknek tájékoztatása a jegyző feladata. Közölte, az állattartóknak állatvédelmi tervet kell készíteniük a betegség kordában tartása érdekében.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.