Kozmetikai termékeket loptak

A törökbálinti járőrök egy 31 éves férfit, valamint a 24 éves nőt fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Levente 31 éves budapesti és S. Anita 24 éves nagyatádi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint R. Levente és társa 2014. november 3-án 20 óra 30 perc körüli időben az egyik budaörsi bevásárlóközpontban magához vett több, különböző márkájú kozmetikai szert. A gyanúsítottak a termékekről eltávolították az áruvédelmi eszközt, majd ezt követően a termékeket a ruházatukba rejtették és fizetés nélkül távoztak. A bevásárlóközpont biztonsági szolgálatának munkatársai azonban észlelték a bűncselekményt és a 31 éves férfit, valamint a 24 éves nőt visszatartották a rendőrök kiérkezésig.

R. Leventét ás S. Anitát a törökbálinti rendőrök a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A további eljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.